Repülőről gépágyúzták a kecskeméti cigányvárost

1956. október 27-én brutális katonai tisztogatóakciót rendelt el Kecskemét Cigányvárosnak nevezett része ellen a város vakhitű sztálinista parancsnoka, Gyurkó Lajos. Nemcsak tankokkal döntötték romba a putrikat, két MiG-15-ös vadászrepülő is gépágyúzta a cigánytelepet. Bár a hivatalos jelentés szerint nem halt meg, sőt nem is sérült meg senki, szemtanúk és történészek szerint sok sérültje és több halálos áldozata is volt a kegyetlen akciónak. Gyurkó ráadásul nem állt meg itt, pár órán belül vadászgépeket küldött az utcára vonuló emberek ellen Csongrádra, Kiskőrösre és vérbe borítottaTiszakécskét is. Folytatta volna, de a légierő parancsnoka gyorsan letiltotta az emberek lövetését a levegőből.

„Feltettem a kérdést, kik vannak olyan tiszt bajtársak, akik félnek attól, ha a tömegbe esetleg lőni kell – azok jelentkezzenek, azok menjenek haza, és nem fogunk haragudni rájuk. Akik viszont itt maradnak, a parancsomat maradéktalanul hajtsák végre. Amennyiben nem, úgy fogok eljárni velük szemben, mint háborúban harc közben a parancsnok. Egyetlen tiszt sem volt, aki jelentkezett volna, hogy nem akar részt venni az előre látható harcokban.” Így emlékezett vissza Gyurkó Lajos, a kecskeméti központú harmadik hadtest parancsnoka arra az eligazításra, amit 1956. október 24-én délután tartott a tisztjeinek.

Bár Kecskeméten ekkor, és a következő napon sem indokolta semmi az ilyen jellegű keménységet, Gyurkó a 23-i budapesti események után világossá tette tisztjeinek: a fővárosban ellenforradalom zajlik, és minden erővel és a rendelkezésre álló harci eszközzel meg kell akadályozni, hogy az átcsapjon vidékre, így Kecskemétre is.

Párttitkár akadályozta meg a vérengzést

A budapesti események híre természetesen Kecskemétre is hamar eljutott, ennek ellenére a városban az első napokban békésen zajlottak az események. Gyurkó azonban minél hamarabb, minél keményebben odacsapott volna.

Október 25-én este például 150 katonát rendelt a belvárosba, mert úgy értesült, hogy nagy tüntetés készül. A főbb csomópontokat megszálló katonákat tömegoszlatásra szánt könnygázgránátokkal szereltette fel. A katonákat azzal az utasítással látta el Gyurkó, hogy végső esetben a fegyverüket is használják, ha a tömeg nem akarna feloszlani. Ezt egyébként a megyei pártvezetésben dolgozó Ördög László ellenezte.

Tömeg valóban volt Kecskemét belvárosában aznap este, de csak amiatt, mert nagyjából egyidőben ment le a függöny a Marica grófnő előadásán a színházban, és két moziban is ekkor lett vége az esti vetítésnek. A nézők igencsak meglepődtek az állig felfegyverzett katonákon, majd hazamentek.

De Gyurkó figyelme nem lankadt, miután tudomására jutott, hogy Budapestről felkelők tartanak Kecskemétre. Ezért előbb egy – mint később kiderült, hazafelé tartó munkásokat szállító – teherautót tartóztattak fel, majd a nyílt pályán egy vonatot állítottak meg és kutattak át. Fegyvert egy darabot nem találtak, de harminc, gyanúsnak mondott utast azért elvittek.

Eldördülnek az első lövések

Másnap, október 26-án – egy nappal a budapesti, Kossuth téri mészárlás után – sok más városhoz hasonlóan az emberek elkezdték a sztálinista, rákosista, szovjet jelképek eltüntetését Kecskeméten is. Járták a várost, és mindenhonnan levetették a vörös csillagot, amit a szeszgyárban például a szakszervezeti titkár biciklije után kötöttek. Így jutottak el a megyei pártbizottság épülete elé, ahol azonban a párttitkár már belülről bontatta a csillagot, de nem elég gyorsan, mert végül kívülről lerántották.

Itt Daczó József megyei párttitkár tiltotta meg a fegyverhasználatot a csillagmentésre és tömegoszlatásra érkezett helyőrségi kommendánsnak, Vági Lajosnak. Vági különösen népszerűtlen figura volt a városban, jellemző, hogy – akár igaz, akár nem -, de róla terjedt el, hogy egyszer még Puskás Öcsibe is belekötött, mert a legendás futballista záróra után is mulatott a Beretvásban.

A kommendáns pofozkodásba keveredett, majd futásnak eredt, az őt kísérő katonák pedig a védelmében figyelmeztető lövéseket adtak le. Ez volt az első sortűz Kecskeméten, de itt még senki nem sérült meg.

A tömeg a megyei ÁVH székházhoz ment. A megyei pártitkár, Daczó József ismét megtiltotta Gyurkónak, hogy a tömegbe lövessen, ennek ellenére sortűz itt is eldördült. Amikor ugyanis a tömeg be akart nyomulni az épületbe, az ablakból figyelmeztető géppisztolysorozatot adtak le, mire az emberek meghátráltak. Sérülés nem történt.

Tüzelésre felkészülni

A szovjet emlékmű volt a következő célpont. Gyurkó tűzparanccsal küldött ki katonákat az emlékmű védelmére, de a megyei párttitkár megint tiltakozott, és feljelentéssel fenyegette meg a hadtestparancsnokot. (Szeged is a 3. hadtest hatókörébe tartozott, ott nem akadékoskodott ennyit a megyei pártitkár, már 24-én lövetett is Gyurkó.)

Végül október 26-án kora estére a tűzparancsot ellenző Daczó és Ördög kisebbségbe került a megyei pártvezetésben, Gyurkó lényegében szabad kezet kapott. Eközben a város utcáin lévő tömeg kettévált, az egyik része a börtönhöz ment, hogy kiszabadítsa a politikai foglyokat. A börtönparancsnok elszabotálta a „tűzzel is tartsanak ki” parancsot, így a tüntetők könnyedén elfoglalták a börtönt, ahonnan nemcsak a politikai rabok távozhattak, hanem az összes elítélt kereket oldott. A tüntetők fegyvert is szereztek a börtönben, és ezzel egyidőben a rendőrség épületénél is, de azokat nem használták.

Az egyre duzzadó tömeg szétkergetésére Gyurkó elrendelte, hogy 45 milliméteres páncéltörő ágyúval lőjenek végig a Rákóczi úton előbb kétméteres magasságban, ha ez nem használ, akkor ismételjék ezt meg 1,5 méteres magasságban. Az emberek riadtan szaladtak szét, majd a főtéren gyülekeztek. Itt egyesültek a börtönnél és a rendőrségnél fegyvereket szerzett csapatok is. Ekkor lövetett bele a tömegbe Gyurkó, öten meghaltak, 19-en megsebesültek.

A fegyvert szerzett tüntetők visszalőttek, majd egész éjszaka kisebb-nagyobb lövöldözések voltak a karhatalom és a felkelők között. Aztán másnap Gyurkó parancsára szétdúlták a Cigányvárost. De miért?
Egy elfogott postagalamb

A 3. lövész hadtest hivatalos jelentésben leírt alapsztori igencsak meseszerű. Ez a következő. Még október 25-én a 3. hadtest udvarán – ez ugye Gyurkó parancsnok felségterülete – egy postagalamb leszállt pihenni. A katonák elkapták, és találtak is rajta egy üzenetet, mégpedig ezt: “Jelszó: tücsök”. A kecskeméti főgalambásztól megtudták, hogy kié a galamb, négy embert október 25-én hajnalban elő is állítottak, a vallomásukból pedig az derült ki, hogy egy nagy tüntetést szerveztek aznap estére a város központjában. Ám mivel letartóztatták őket, így a tüntetés elmaradt. (Ekkor rendelt ki 150 állig felfegyverzett katonát Gyurkó a város központjába.)

“A kecskeméti események szervezésére azonban később Budapestről ismeretlen egyének jöttek, akik kimentek a cigányvárosba s az ott lévő cigányokat leitatták, fellázították, felfegyverezték azzal a demagógiával, hogy a börtönből szabadítsák ki az ott lévő közönséges bűnöző hozzátartozóikat, mert ezek ártatlanok, csak a Gerő és Rákosi klikk bűnös uralma miatt vannak bezárva. Meg kell jegyezni, hogy a megyei börtönben ezidőben 56 közönséges bűnöző cigány volt bezárva.”

A szép történetnek némileg ellent mond, hogy a jelentés következő bekezdésében már arról írnak, hogy a politikai foglyok szabadon bocsátását egy részeg kezdte el követelni egymaga, akit letartóztattak az őrök. Aztán a tömeg is odaért, de szintén csak a politikai foglyok szabadon bocsátását követelte. Ez meg is történt, a tömeg aztán behatolt a börtönbe, csak könnygázgránát került elő, amit a tüntetők visszadobáltak, de lövés nem dördült. Az más kérdés, hogy a politikai foglyok mellett tényleg elpucoltak a közönségesnek mondott bűnözők is. Az erősítésnek kiküldött alakulat már csak beletörődni tudott mindebbe.

Sokan idézték fel utólag emlékeiket, a rendpárti Baráth Béla százados például a cigányváros megtámadására így emlékszik vissza: “bent voltam a hadtest parancsnokságon, amikor Gyurkó Lajos parancsot adott a cigányváros átfésülésére, mivel feltételezték, hogy fegyver és lőszer van náluk. A terv: a telep két végére hangosító kocsit állítanak és felszólítják a telep lakóit, hogy adják le a náluk lévő fegyvereket. Ezután átkutatták a putrikat, de csak lőszereket találtak. Másnap hajnalban újra kimentek a telepre a katonák, de ekkor már tűzzel fogadták őket. Ekkor avatkozott be két repülő. Mire a telep lakói és az éppen náluk vendégeskedő Budapestről lerándul csavargók megadták magukat.”

Egy másik jelentés úgy idézi fel a 27-i eseményeket, hogy “különösen a Czolner tér és a Cigányváros volt az, amely a megtisztítások során legnagyobb gondot okozta. A cigányok igen sok szökött rabot rejtettek el és ők maguk is szívesen fogtak fegyvert.” Ugyanebben a jelentésben az szerepel, hogy 26-án és 27-én a fegyveres harcok következtében a honvédség részéről 20 fő, a polgáriak részéről 50-60 fő volt a sebesültek száma.

A brutális katonai akció előtt a honvédség megállapodott a szovjetekkel abban, hogy a várost két részre osztják. Az északit az oroszok, a délit a magyar hadsereg ellenőrizte. “Így sikerült még több ellenforradalmi elemet összefogni, különösen a cigánytelep és a Czolner tér környékéről. A hadtest parancsnok, Gyurkó Lajos vezérőrnagy szoros együttműködésben a légierőkkel, repülőgépről géppuskáztatta, illetve gépágyúztatta a cigányvárost. A légicsapások után átkutatva a cigányvárost több kézifegyvert, elsősorban géppisztolyt sikerült összeszedni. Zömét elszórtan útmentén, szemétdombokon.”

85-90 embert állítottak elő aznap. Majd a következő napról ezt írják: “még folytak Kecskemét helyőrségében a fegyveres harcokban részt vett és a börtönből kiszökött közönséges bűnözők összeszedése, melynek következtében mintegy 240 cigányt hoztak be honvédségi alakulataink, akiket a homokbányai laktanya egyik helyiségében helyeztek el, kivizsgálás végett. Ezen a 240 főn kívül már ekkor honvédségi őrizetben volt 45 fő olyan, aki a kecskeméti börtönből szabadult ki és 63 fő olyan, akit fegyverrel fogtak el az előző napokban.”

Cigányok ribilliója

A Kecskeméten történt 1956-os forradalmi eseményeket a 3. hadtest egy 1957. január negyediki jelentése lényegében egy az egyben a cigányok nyakába varrta. Míg máshol azért okozott némi problémát annak elmagyarázása, hogy jogos követelésekkel munkások is részt vettek a tüntetésekben, ez a honvédség szerint Kecskeméten egyáltalán nem így volt. Az összefoglaló szerint: “A már eddig is sokat vitatott forradalom-ellenforradalom kérdése kecskeméti viszonylatú megállapítása nem okoz különös problémát. Itt ugyanis – mint az október 26-i események mutatják – mindjárt az ellenforradalmi elemek léptek fel, első ténykedésük a vöröscsillagok levétele, a szovjet emlékmű lerombolása és a foglyoknak börtönből való kiszabadítása volt. Ez utóbbi eredményezte Kecskeméten az október 26-i és az azutáni harcokat, mert nem egy börtönből kiszabadult rab, további ellenforradalmi elemek kihasználva Kecskemét cigányváros primitív lakóit – fegyverhez jutottak és a honvédségi alakulatoknak fegyverrel ellenálltak.”

A 3. hadtest jelentése szerint a tüntetések leverésére kirendelt katonák „a kezdeti bizonytalanság után – amikor átestek a tűzkeresztségen – lendületesen, bátran és derekasan harcoltak, a feladatokat lelkiismeretesen végrehajtották, és az egyes feladatok végrehajtásánál az önként jelentkezőkben soha sem volt hiány. (…) A katonák tudták, hogy miért kell harcolniuk, és Kecskemét polgári lakosságának túlnyomó többsége bizalmát és támogatását élvezték. Határozottan népszerűek voltak a katonák az október 26-a utáni napokban, és többen kérték, hogy tisztítsák meg Kecskemétet a fegyveres ellenforradalmároktól, a rabolni szándékozó cigányoktól.”

Voltak-e áldozatok?

Elképzelhető-e egy ilyen tisztogatás áldozatok nélkül? A hivatalos jelentések szerint igen. A 66. vadászrepülő hadosztály így foglalja össze az október 27-i eseményeket:

“Kecskeméten a város területén a délelőtti órákban még tart a lövöldözés. Különösen a cigányvárosban, vasútállomáson és az új kollégiumban volt a fegyveres elemeknek a fő fészkük. ezek közül a legveszélyesebb volt a Cigányváros (igen nagylétszámú ciágny település), ahová befészkelték magukat a cigányok és a börtönből kiszabadult fegyencek, melyek nagyszámban voltak ellátva sorozat lövő fegyverekkel és lőszerrel. Innen a fegyveresek kifüstölése és a földön történő lövetés által nehézkes volt, mivel az ott lévő fegyveresek a cigányváros mellett lévő dombos területen bunkerszerű építménybe húzódtak meg és nehéz fegyverekkel a környékbeli lakóházak miatt lőni nem lehetett. Ezért Gyurkó vezérőrnagy parancsára a hadosztálytól 10.32 h-kor felszállt Vázsonyi szds és Iván őrgy., hogy gépágyú tűzzel a hadtest gyalogos egységeivel együttműködve megbénítsák, illetve megsemmisítsék a cigányváros mellett lévő tűzfészket. Ez az akció sikerrel is járt, anélkül, hogy a tűzfészek környékén lévő lakóházakban és az ott lévő emberekben kárt tettek volna. A repülőtérnek ezt a tevékenységét a lakosság széles rétege örömmel és helyesléssel fogadta.”

A katonai akcióban részt vevő két pilóta, Vázsonyi Miklós és Iván Dezső már nem él. Ugyanakkor beszéltünk Schadl György nyugalmazott ezredessel, aki ekkor a repülőtéren szolgált, később a kecskeméti ezred parancsnoka is volt (1983 és 1988 között). Schadl szerint Vázsonyi és Iván is nagy gyakorlattal bíró, rutinos pilóták voltak, ezért is lettek kiválasztva. A feladatuk egy tér megtisztítása volt, amit el is végeztek. Schadl a repülőtérről csak a rácsapásokat látta, de a két pilóta utóbb egybehangzóan azt állította, hogy civilek nem sérültek meg az akcióban.

Ugyanakkor Orgoványi István történész az „1956. Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára” című könyvében név szerint is említ áldozatokat, akik október 27-én a Cigányvárosban saját lakásukban haltak vagy sebesültek meg, minden valószínűség szerint a légitámadás következtében. „Válik Rozália és özvegy Kilvádi Sándorné a saját lakásában halt meg. Molnár Sándort szintén a saját lakásában érte haslövés. Ő kórházba szállítás után, november 6-án halt meg. Lobos József lőtt sérülés következtében a kórházban halt meg. Rajtuk kívül még legalább 15-en sérültek meg. A katonák begyűjtötték a férfiakat, egyiküket, Fekete Istvánt a Trombita utcában lőtték le a Nagytemplom tornyából, miközben teherautón fogolyként szállították. A Cigányváros géppuskáztatása, férfi lakosainak összegyűjtése és a közben történt atrocitások nagyszabású megtorlást sejtetnek. 28 fegyverest állítottak elő a cigányvárosból” – írja Orgoványi.

A cigányváros elleni ostrom túlélői közül ketten is nyilatkoztak a Kecskeméti Lapokban 1989. október 13-án. Tóth Pál a következőket mondta: „Arra emlékszem, hogy repülőkből tüzeltek. Iskolatársamat, Fekete Istvánt torkon lőtték, egy öregnek a szeme ment ki, két kisgyermek meg szörnyethalt. Minket is ki akartak végezni. Kizavartak bennünket az utcára, ütlegelték a jónépet, a harckocsikkal meg nekimentek a putriknak. Az asszonyokat, a gyerekeket és az öregeket sorba állították a fal mellett, majd hajtottak ki bennünket a cigánydombra. A katonák ránk fogták a fegyvert, és lelőttek volna bennünket, ha éppen nem jön valami felettes, aki leállította őket. Azt mondják, mindez megtorlás volt, mert a kiszabadított elítéltek, akik megtámadták a városparancsnokságot, nagyrészt cigányok voltak”.

Téglási Sándorné így emlékezett vissza: „Éppen otthon tartózkodtam, amikor jött a repülőtámadás. Az egyik asszony kihajolt az ablakon, és torkon találták, A Lévai gyerek lőtt vissza a repülőre. Ezután a Cigányvárosban összeszedték a férfiakat és kivitték a laktanyába. A nőket és a gyerekeket pedig kihajtották a putriból, és kiállították a falhoz. A házakra tankokkal mentek, az én lakásomat is összedöntötték, mindenem tönkrement. Aki nem ment ki a házból, ott halt meg. A lányom akkor volt pici pólyás. Kinn az utcán le kellett tennem a földre és ki kellett pólyáznom, hogy nem dugtunk-e fegyvert a ruhái közé. Az öcsémet és a sógoromat elvitték a férfiakkal együtt, őket sose láttuk viszont. A régi mentőállomás utcájában lőtték le őket, mai napig nem tudjuk, hogy ki és miért tették”.

Ahol nem voltak cigányok, mégis lőttek

A fegyveres rablásokra készülő cigányokkal indokolt brutális ostrom után nagyon röviddel másik három helyen is bevetett repülőket a tüntető tömeg ellen Gyurkó.

Kiskörösön a laktanyához vonuló tömeget oszlatták a levegőből. A tüntetők tudomása szerint egyetemistákat tartottak fogva a laktanyában, őket akarták kiszabadítani, amikor megérkeztek a gépek. Kozmár és Pistyur főhadnagy előbb kis magasságban húztak át fölöttük, mire az emberek az út menti árkokba vetették magukat. A pilóták ezt követően úgy teljesítették a tűzparancsot, de az üressé vált aszfaltot lőtték végig. Sebesültek így is voltak, egyes források szerint hatan sérültek meg, a város honlapja szemtanúkra hivatkozva két sebesültet ír.

Csongrádon már volt halálos áldozat, de nem tüntető hunyt el, hanem a pilóta. Istenes Elemér nem fegyverrel oszlatott tömeget, hanem kis magasságban húzott el a város felett, hogy szétkergesse a tüntetőket, de a gépe lezuhant. A kecskeméti eseményeknél már idézett Schadl György ezredes szerint ennek az esetnek a szakmai kivizsgálása elmaradt. Jóban voltak Istenessel, ismerte a repülési szokásait is, ebből és abból, hogy a gép majdnem egyben maradt, arra következtet, hogy a pilóta túlságosan kis sebességgel manőverezett, ez okozhatta a tragédiát. Istenes holttestét a roncsok közül a tüntetők szedték ki, és gyalázták meg. Miután a zsebében cirill betűs iratot találtak, azt hitték, hogy szovjet katona, így dühük még erősebb volt. Végül valaki felismerte Istenest.

Istenes Elemér 2010-ben rákerült arra a táblára, amelyet a kecskeméti repülőtér bejáratával szemben állítottak fel, és a szolgálat közben elhunyt pilótákra emlékezik. Pechjére valamilyen oknál fogva rendszeresen keverik őt az aznapi legvéresebb, tiszakécskei sortűz végrehajtójával. Kovács István József, Pilinszky-díjas költő, a Magyar Kultúra Lovagja például büszkén mesélte egy interjúban, hogy egy osztálykirándulás alkalmával „a Hadtörténeti Múzeumban leköptem Istenes Elemér fényképét, mert ő volt a kecskeméti vadászpilóták egyike az 56-os események során, aki saját magyar testvéreit lőtte halomra parancsra a MiG-15-ös szovjet gyártmányú repülőgépével.”

Az, aki Tiszakécsként meghúzta a fegyvere ravaszát, megölve ezzel a téren összegyűlt emberek között 17 ember és megsebesítve 110-et, Takács Géza hadnagy volt. Őt egy másik pilótával együtt küldte felderíteni Gyurkó Lajos, Mészáros László hadnagy azonban visszafordult, mert meghibásodott az iránytűje. Így csak Takácsot irányította Tiszakécskére Gyurkó, miután arról értesült, hogy a tömeg akasztani készül a helyi párttitkárt és a tanácselnököt.

Bár az információ valótlannak bizonyult, Gyurkó elrendelte a tűzparancsot a téren összegyűlt emberek ellen. Takács végrehajtotta a feladatot. Szemtanúk szerint a gépből sírva kiszálló Takács csak azt hajtogatta, nem ezt akartam.

Takács három évvel később hunyt el, vadászbalesetben, gyanús körülmények között. Több helyen is szerepel, Tiszakécske polgármestere például egy 2010-es megemlékezésen is erről beszélt, hogy elhárítótisztek végeztek vele, miután a véres akció után összeomlott, inni kezdett, és túl sokat beszélt. A cikkünkben már több helyen idézett Schadl Györgynek erről is más véleménye van. Szerinte egy autóban négyen indultak rapsickodni egy kispuskával. Takács éppen a lőszereket számolgatta a jobb hátsó ülésen, amikor az előtte ülő katonatársa kezében lévő fegyver elsült, a golyó gellert kapott, és Takács fejébe fúródott. Pár nappal később Takács a sérülésbe belehalt. A balesetnél nem tartótisztek voltak, hanem Takács kollégái a repülőtérről. Schadl mindannyiukat ismerte, mert együtt voltak katonanövendékek, egybehangzóan így mesélték el a történetet.

Gyurkó folytatta volna a mészárlást

Gyurkó még aznap lövetni akarta repülőről Szabadszállás, Kerekegyháza, Kunszentmárton és Fülöpszállás tüntetőit is, de a tiszakécskei tömegmészárlás és Istenes Elemér elvesztése miatt a légierő parancsnoka, Nádor Ferenc ezredes beavatkozott. Karhatalmi céllal ezt követően csak az ő engedélyével szállhattak fel gépek. Vadászrepülőket használtak még tömegoszlatásra a későbbiekben, például másnap Barcson és Kaposváron, de a pilóták csak kis magasságban átrepülve riogatták az embereket, fegyvert már nem használtak.

Gyurkó a forradalom idején átmenekült az oroszokhoz, majd a november 4-i szovjet megszállás után visszatért, a karhatalom vidéki parancsnokaként részese volt az egri és a salgótarjáni sortüzeknek. Kádár szívesen példálózott vele, „az egyetlen hadosztályparancsnok, aki a pártszerv felhívására végigpásztázta a Duna-Tisza közét hatszor, szétvert mindent”. Meg is kapta a jutalmát, előbb a honvédelmi minisztérium kiképzési főcsoportfőnöke lett, majd 1957 és 1960 között a Határőrség parancsnoka. A politikai karrierje is megindult, 1959-ben az MSZMP Központi Bizottságának póttagja lett.

Gyurkó aztán hamar megbukott. Kahler Frigyes a Gyurkó Lajos, az ellenforradalom erős ember című cikkében (Rubicon 2010/9) ezt annak tudja be, hogy a tábornok nem találta a helyét a kádári konszolidáció indulásának viszonyai között. A politikai érzékek teljes hiánya mellett a bukásában közre játszott az általa elkövetett anyagi visszaélések sora is. 1960-ban leváltották a határőség éléről, és a nagytétényi sertéshizlalda igazgatói székébe rakták. Miután itt is pénzeket tüntetett el, mennie kellett, 1962-ben pedig elvesztette a MSZMP KB póttagságát is. Benzinkutas lett Pécsett, 1979-ben halt meg.

A kecskeméti cigánytelepet 1963-ban felszámolták. A helyén most egy Praktiker van.

Egy leforrázott pék katonai villámkarrierje

Gyurkó Lajos 44 éves volt az események idején, olyan katonai villámkarrierrel, amit igen kevesen mutathattak fel bármilyen különleges harcászati tehetség vagy érdem nélkül. A fronton nem is járt, mert inkább leforrázzta magát 150 liter vízzel, csak ne kelljen harcolnia a második világháborúban.

A kommunistákhoz nem az illegalitásban, hanem csak 1945-ben csatlakozott. A gyöngyösi pártbizottsági titkári posztját hagyta maga mögött, amikor megkezdte katonai pályafutását 1948-ban. Korábban nem hívta fel magára a figyelmet az iskolában sem, mindössze öt elemit végzett, mégis elég volt egy hat hónapos törzstiszti tanfolyam ahhoz, hogy a korábbi péklegény már alezredesként zászlóaljparancsnok legyen. Egy újabb, ezúttal öt hónapos tanfolyam után 1950-ben már ezredesként kapta meg a 12. lövészhadosztályt.

De itt sem volt megállás, 1952-54 között a Vorosilov Akadémián tanul, ahol nyelvi problémái nem lehettek, hiszen anyja orosz származású volt. A Szovjetunióból már – alig hat évvel azután, hogy felcsap katonának – tábornokként tér vissza. A Kecskeméten és környékén állomásozó 3. hadtest parancsnoka lesz. Ez a vakhitű sztálinista lett a forradalom egyik legkönyörtelenebb, legvéreskezűbb ellenfele.

Forrás: index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*