Szabadságunkért harcoltak

online_szabadsagharcosok_final

Két évszázad szabadságharcosai egy gyulai tárlaton

Egyedülálló tárlattal emlékeznek az 1848/49-es szabadságharc honvédjeire, a nemzeti ünnephez kapcsolódva, a gyulai Almásy-kastélyban. A különleges időszaki kiállítás egyúttal ’56-os hősök előtt is tiszteleg a forradalom hatvanadik évfordulójának évében.

A Szabadságunkért harcoltak című kiállításban a magyar történelem két legendás forradalma, szabadságharca katonáinak portréi szerepelnek; egymás mellett bemutatva a 19. és a 20. századi események már idős harcosait.

Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján egy kolozsvári arisztokrata házaspár felhívással fordult a honi fényképészekhez: tisztelegjenek azzal a Kormányzó emléke előtt, hogy megörökítik a környezetükben élő egykori negyvennyolcas honvédeket. A felhívásra a hódmezővásárhelyi Plohn József is jelentkezett, aki a műtermébe invitálta a széles határú város idős honvédjeit.

Szinte pontosan száz évvel később, a hetvenes-nyolcvanas éveikben járó ötvenhatosokat fotózta le hasonlóan Dömötör Mihály.

„Népünk töretlen szabadságvágya tükröződik ezekről az arcokról. S a Kárpát-medencében és a szerte e világon élő honfitársainké, akik – pedig amennyiben nem ezt tennék, bizonyára könnyebb lenne az életük – nem engednek a negyvennyolcból, az ötvenhatból.” – írja a tárlatról Kozma Huba, a kiskunmajsai múzeum nyugalmazott igazgatója, a kiállítás szülőatyja.

Ezek a mintegy száz év különbséggel készült portrék jelennek meg egymás mellett a Szabadságunkért harcoltak című kiállításban. A tárlat március 14-én (hétfőn) 15 órakor nyílik a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..