dr. Erdmann Gyula – 1956 Gyulán

Az 1956. október 23-i események, a forradalom, a fegyveres harc híre lassan, akadozva érkezett vidékre, különösen a messze fekvő térségekbe, mint Békés megye is. Az akkori hírközlés lassú, homályos és ellentmondó információiból nehéz volt a tényeket kihámozni.

Az október 25-én délelőtt történt Parlament előtti, több mint száz fegyvertelen áldozatot követelő gyilkos ÁVH-s sortűzről (pl.) hallgattak az újságok, de a rádió is. Két-három nap viszont már elegendő volt ahhoz, hogy kialakuljon a viszonylag tiszta kép, amit vasutasok, hazaérkező, ingázó munkások, egyetemisták tettek még egyértelműbbé. A forradalom – bár nem volt előzmények nélkül – váratlan hirtelenséggel lepte meg, döbbentette meg az embereket. 26-án és 27-én mindenhol kisebb-nagyobb csoportokban cseréltek információkat, gondolatokat. A diktatúra sötét, lelket ölő évei után feléledt a remény, a bizakodás, annál is inkább, mert az akkori magyarság még lélekben nem adta fel a függetlenség és a demokrácia iránti vágyát, hitét. És az alkalom elkövetkezett. A szeretett földtől megfosztott, tsz-be pofozott, tagosításokkal kisemmizett, fizikai-lelki terror révén nincstelenné süllyesztett parasztok, üzletükből, műhelyükből kiebrudalt kiskereskedők, iparosok, a másodosztályú társadalmi alakulattá leminősített, alulfizetett és megfélemlített értelmiségek, adópréssel, gyenge bérekkel, további fizetést kitevő és kötelező békekölcsön jegyzéssel, létminimumhoz, vagy az alá kényszerített emberek sokasága, a rosszul fizetett és szinte teljesíthetetlen normákkal sanyargatott munkások a tehetetlenségből és mindennapi megalázottságukból kiemelték fejüket, felcsillanó szemmel néztek össze, mélyet lélegeztek a frissülő levegőből, és egy-két nap alatt üzemtől állami gazdaságig, falutól városig átvették a vezetést, elküldték rákosista igazgatóikat, vb-elnökeiket, s helyükbe a bizalmat élvező, köztiszteletben álló embereket állítottak. Egy láthatatlan rendező működött itt, és csodát tett. A forradalom vidéken – igen kevés kivétellel – gyorsan és ellentmondás nélkül foglalta el a pozíciókat.

Voltak azonban komoly veszélyek is. Az emberekben szunnyadó, hamu alatt parázsló sérelmek és sebek természetesen felizzottak. Alig volt család, akit ne ért volna Rákosiék 8-9 éve alatt sérelem, amelyek tagjaiból, vagy barátaiból-ismerőseiből nem vitt volna el valakiket az ÁVH, melye közül egyesek soha, többen pedig testben-lélekben megnyomorítva kerültek elő. Az embertelen terror mindenkiben súlyos nyomokat hagyott, és ezek az emberek mentek ki az utcákra, csoportosultak a tereken, s elég lehetett egyetlen radikális szónoklat, és akár kommunista ellenes pogromra is sor kerülhetett. Ilyen helyzetben döntő volt az, hogy a helyi közösség, egy-egy falu vagy város polgárai között akadtak-e olyanok, akik képesek voltak sokasághoz bölcsen, higgadtan, mérséklően szólni, őrizni a békét és a rendet, meggátolni a jogos forradalom elfajulását.

Békés megye népe jól vizsgázott, mindenhol előkerültek azok, akik képesek voltak úrrá lenni a helyzeten. A megyében a forradalom gyorsan, de emberélet sérelme, bármiféle bosszú, egyéni leszámolás nélkül diadalmaskodott, és az új vezetők meglepő módon tudták kézben tartani és intézni a közügyeket. A sok-sok érthető indulat ellenére az egész megyében alig volt 15 párttitkár vagy ÁVH-s, esetleg begyűjtési előadó, akit megvertek, megpofoztak. Őket is az esetek zömében gyorsan kimentették a józanabbak.

Gyula különösen szerencsés volt. Akadt egy remek, mondhatni zseniális ember, nevezetesen szabómester, aki született politikusként, szónokként, higgadt vezetőként percek, órák alatt kivívta a közbizalmat és végig a lehetséges maximumot teljesítve remekelt, a városok lakóiból is a jobbik énjüket csalva elő.

Krónika

Október 22., délután, Gyulavári: Nagy Károly országgyűlési képviselő a tagosítások és a beszolgáltatás miatt felháborodott kisebb tömeg előtt a Rákosi-rendszer hibáit említi és kiigazítást, orvoslást ígér. Ez a változás első jele.

Október 26.: A pesti forradalom hírére délután 5 óra tájban a gyulai fiatalság tüntet. Egyre többen csatlakoznak. A már 3000-es tömeg a Kossuth téri szovjet emlékműhöz vonul. Simonyi Imre beszédében fegyelmet, rendet kért, de azt nem lehetett meggátolni, hogy az emlékműről ledöntsék a vörös csillagot. Más középületekről is leverik a csillagot, a megszállás jelképét. Este folytatódnak a tüntetések. Ideiglenes forradalmi bizottság alakul, a korelnök dr. Japport Márton. A börtönből szabadon engedik a politikai foglyokat, ügyészi közreműködéssel.

Október 27.: Délelőtt tömegtüntetés. A növekvő tömeghez üzemenként, intézményenként csatlakoznak a dolgozók. Több helyen is elhangzik a Nemzeti Dal. A már mintegy 8000 főre növekvő tömeg láttán az ideiglenes forradalmi bizottság, sőt a tanács és a párt vezetői is Nádházi Jánostól remélik a segítséget. Nádházi szabómester, olvasott, művelt ember, született közéleti tehetség. 1945–1948 közt a város szociáldemokrata vezetője. A tüntető tömegből hívják a városházaára s ő az erkélyről beszél a sokasághoz. Vér folyik az országban – kezdi – de mi legyünk egységesek, békések. Hosszú elnyomás után állt talpra a magyarság, de ne vezessen senkit bosszúvágy, őrizzük meg a nyugalmat. Elszavaltatta a Nemzeti Dalt, majd felolvasták a 24 pontos követelést, benne a szovjet csapatok távozásával, Rákosiék törvényes felelősségre vonásával, az ÁVH megszüntetésével, a szabadságjogok követelésével. Végül Nádházi egy perces néma csendet kért a Budapesten elesettek tiszteletére. Fogjuk meg egymás kezét – mondta Nádházi, és ekkor megkondultak a harangok. Dél volt. Délután megalakult a kibővített, 33 fős nagyválasztmány, s ebből a 7 fős irányító forradalmi bizottság. Elnök Nádházi János, a város igazgatási vezetője, azaz polgármestere M. Szabó András lett. Radóczy András és Lőrincz János tartotta a kapcsolatot a rendőrséggel és honvédséggel. A rendőrök és katonák a forradalom mellé álltak, ott voltak a tüntetők között is. A vezetés gyors természetességgel ment át a forradalmi bizottság kezébe. A diktatúra rendszere a lakosság támogatásának teljes hiányában összeomlott. Este újabb Nádházi-beszéd az ismét összegyűlő ezrekhez. Egy ismeretlen férfi fegyvert követel és a főváros megsegítését, de Nádházi leszereli. Ezt teszi a szintén fegyvert kívánó fiatalokkal is. Rendet és nyugalmat kér és azt, hogy mindenki, de főleg az élelmiszeripariak dolgozzanak, a parasztok pedig vessenek, hogy legyen kenyér. Nemzeti ügyben nem lehet szó – mondta – egyéni elégtétel-szerzésről, csak összefogásról, törvényességről. A vállalatoknál is sorra alakultak a forradalmi vagy munkás-tanácsok. A diktatúra kiszolgálói közül egy-két főt néhol elküldenek, pl. a párttitkárt, üzemi bizottsági elnököt, másutt a képzetlen igazgatót. De mindenütt nyugalom volt és rend. Több üzem sztrájkol, követelve főként a szovjet csapatok távozását, de az üzemek biztonságát, a berendezéseket mindenütt megvédik.

Október 27-én Váriban is gyülekeznek az emberek. Mintegy 1300-an átvonultak Gyulára és részt vettek a délelőtti tüntetéseken. Hazafelé menet id. Horváth András, aki fűszerüzlete miatt kuláklistára került s a kuláküldözés során jogtiprással 8 évet kapott, – megütötte Szilágyi István tanácselnököt, aki Rákosi túlbuzgó követője volt Váriban. Este ifj. Horváth András – akit apjával együtt ítéltek el 7 évre – a hősi emlékműnél, nagygyűlésen szólt a bosszú és az önbíráskodás ellen, mintegy elnézést kérve apja tettéért. Szilágyi István november közepétől hírhedt karhatalmista lett. Váriban is forradalmi bizottság alakult, Petrás János elnökletével. Őt két nap múlva Molnár Mihály követte, aki Nádházihoz hasonlóan tartott rendet, együttműködve a tanács tisztességes, népet szolgáló vezetőivel, mint amilyen Lengyel Imre tanácselnök-helyettes volt. Molnár Mihály 50 holdas vitézi telket birtokolt, háborús sebesülés miatt 75%-os rokkant volt. Földjeit, Rákosi alatt a kuláküldözést elszenvedve, magyarországi ezrek sorsát követve úgymond felajánlotta az államnak. Egy szót sem szólt a tüntetéseken, nem nyomakodott előre, mégis ő lett a forradalom vezetője Váriban. A helyi párt- és tanácsi vezetők is csak dicsérni tudták korrekt vezető munkáját. Azon kevés forradalmi vezetők egyike volt, akiket a kádári bosszút végrehajtó bíróság is felmentett.

Október 28.: Gyulán felfüggesztik néhány hírhedt ügyész működési jogát. Nem dolgozhattak, de fizetésüket megkapták. Sajti Imréről, Szuhai Andrásról, Harangi Jánosról és Borbély Sándorról van szó. A legénység követelésére küldik el Tulkán Sándor, Karakas János, Molnár Antal rendőrtiszteket és veszik őrizetbe (saját érdekében is) Dobosi ÁVH-s tisztet. Az ifjúsági házban gyűlésező fiatalokból várőrség alakul. 25-30-an felváltva végeztek megfigyelő szolgálatot a vár felső folyosóin. Katonai ruhát és néhány gyenge fegyvert kaptak. Vezetőjük: Paulik István, Vidó György, Nagy Imre.

Megalakul a nemzetőrség is a rendőrség segítségével, támogatásával. Parancsnoka Nátor József, 1945 előtt honvéd főhadnagy. Túlzott radikalizmusa miatt néhány nap után Nádházi és vezető társai leváltották. A nemzetőrség közreműködött a civileknél lévő fegyverek összeszedésében s a rendvédelmi feladatoknál.

A szolidaritás jegyében élelmiszer szállítmányok indulnak Budapestre. A tejporgyárból két hét alatt 23 teherautónyi vaj és tejpor ment a fővárosba. Október 28-án két teherautóval gyógyszerek is útnak indulnak ápolónőkkel, férfisegítőkkel. Kecskeméten szovjet katonák állítják meg őket s visszafordítják a menetet Gyulára. Bementek Kecskemétre, ott azonban a rákosista Gyurkó Lajos katonái letartóztatták őket.

Október 29.: A megyei kórházban is forradalmi bizottság alakul, dr. Heim Vilmos elnökletével. Öt vezetőt leváltanak, a pártirodát bezárják. Simonyi Imrét a városi forradalmi bizottság megbízza a Gyulai Hírlap szerkesztésével. Az első szám november 1-jén jelent meg. A tanácsházán tíz kommunista munkatársat elbocsátanak gyenge munkájuk miatt. Később Enyedi G. Sándor tanácselnök elismerte: ezt már nekik is régen meg kellett volna tenniük. Nádháziék az elbocsátottaknak felmondási illetményt adtak, egyeseknek segítettek másutt elhelyezkedni. Enyedi G. Sándor tanácselnök megjelenik a városházán (eddig beteg volt), de Nádházi nem látja időszerűnek visszatértét, más munkát ajánlott Enyedinek, de az ezt nem fogadta el. A Harisnyagyárban Paulinyi Kornél munkástanácsi vezető gyűlésen jelentette ki: „Nem lesz úri Magyarország, szocializmus kell, de magyar”. A városi forradalmi tanács hirdetményben szólítja fel a lakosságot, hogy adjon élelmet Budapestnek. Több gyűjtő-helyet is kijelölnek.

Október 30.: A városi forradalmi bizottság lakások céljára igénybe vette a járási pártbizottság épületét.

November 1.: Néhány gyulai kompromittált kommunistát saját érdekében biztonsági őrizetbe vettek. Nevezetesen Vincze Gyula gépállomási igazgatót, Igricz Pétert, Szilágyi János állami gazdasági igazgatót és Stifter Ferencet. Mádai János, az állami gazdaság munkástanácsának elnöke Szilágyi Jánost egy nappal korábban a fenyegetően fellépőkkel szemben személyesen menekítette haza. Jutalma később börtön lett, nem kis részben Szilágyi János hamis vádjai miatt… Nádházi János az Erkel tsz-ben kérte, hogy a tagság maradjon együtt, hiszen a becsületes és valóban önkéntes szövetkezésé a jövő, s kell kenyér 1957-ben is. Közben a sztrájk szinte általános Gyulán, de az élelmiszert gyártó vállalatok a köz érdekében dolgoznak.

November 4.: Gyulára áthallatszik a tankágyúk dörgése. A forradalmi bizottság teszi tovább a dolgát, hiszen mögötte áll a lakosság zöme.

November 10.: Az állami gazdaság forradalmi tanácsa jóváhagyja a munkástanács döntését, azaz az igazgató, főkönyvelő és az üb. elnök október végi elküldését.

November 11.: Ismét ülésezik – a forradalom kezdete óta először – a tanács végrehajtó bizottsága, Enyedi G. Sándor elnökletével. Szabó János vb. elnökhelyettest és Kiss János vb. titkárt visszahívják. Tanácselnök-helyettessé Nádházi Jánost választják, mert nélküle reménytelen volt az újrakezdés. Mindenki rá hallgatott, őt tekintette hiteles, választott és alkalmas vezetőnek. Enyedi G. Sándor elismerően szólt a forradalmi bizottság várost vezető munkájáról, kiemelte Nádházi pozitív szerepét. Nádházi addig vállalta a megbízatását, míg a diktatúra vissza nem tér. Nem sok ideje maradt… Vidó István vb. tag kijelentette: ha ismét diktatúra lesz, Nádházival együtt távozik. Nem tette.

November 12.: Városi össz-munkástanácsi ülésen Nádházi a számos küldött előtt jelenti ki: büszkék lehetünk forradalmunkra, a munkástanácsokra, melyek feladata az üzemek vezetése megalkuvás nélkül, de a bosszút is mellőzve. Csüggedő társainak a szovjet tankokra utalva kijelentette: a fegyver csak ideiglenesen győz, aki a lelkeket nem nyeri meg, igazából nem győzhet. A városban – mint országszerte – sztrájk van a szovjet beavatkozás és Kádár kormánya ellen.

November 13.: Vb.-ülés. Enyedi G. elnök jelenti, hogy a forradalmi bizottság és a munkástanácsok a sztrájk mellett állnak, nem ismerik el a Kádár kormányt. A vb. küldöttséget meneszt a kormányhoz, amely végül a csabai delegációval együtt megy fel, azonos követelésekkel, mint pl. szabad választások több párt részvételével, a Vörös Hadsereg távozása, függetlenség, semlegesség, üzemi önkormányzat, sztrájkjog… A tejporgyár egy hét alatt újabb 6 teherautó tejport és vajat szállít Budapestnek.

November 22.: A fővárosba küldöttek beszámolnak. Elmondják, hogy csak Dobi Istvánig jutottak, aki bár barátságos volt, de semmit sem ígért. A delegáció útközben és Budapesten látta az iszonyatos szovjet erőt s felmérte a realitást. Ezért Nádházi a munka felvételét kérte a sztrájkjog és a követelések fenntartásával. Néhány üzem tovább sztrájkol.

November 29.: A gyulai központi munkástanács a munka mellett dönt, de kifejezi szolidaritását az élet-halál harcát vívó Nagybudapesti Központi Munkástanáccsal. Ha az általános sztrájkot hirdet, Gyula követni fogja – áll a határozatban.

November 30.: A gyulai forradalmi bizottság az MSZMP üzemeken belüli szervezését megtiltja.

December eleje: Nádházi János és Lőrincz János forradalmi bizottsági vezetők a rendőrségen szavazást kérnek a rendőröktől: a nép mellett állnak, vagy nem. A rendőrök egyöntetűen állnak Nádháziék mellé.

December 6.: Mint országszerte, Gyulán is megrendezik a néma tüntetést. A gyárak szirénáinak jelére indultak az emberek a városházához. 7–8000 ember gyűlt össze demonstrálni a forradalom ügye, a függetlenség és a demokrácia mellett. A nagy tömeg miatt a némának jelzett tüntetésen, gyűlésen valakinek mégis csak szólnia kellett. Nádházi felkérte Enyedi G. Sándor vb. elnököt, de az nem vállalta, Nádházinak kellett szólnia. Ő dicsőítette a forradalmat, hitet tett Magyarország függetlensége mellett, egységet, rendezett erőt kért és jelezte: óvni kell a munkástanácsokat, egységüket, hiszen ők a nemzeti törekvések utolsó zálogai. Kitartott a forradalom követelései, céljai mellett. Demokratikus Magyarországot, szabad szakszervezeteket, modern, nem adózással, erőszakkal összeterelt szövetkezeteket kívánt – és szocializmust, de nemzeti jelleggel. Végül fejet hajtott a forradalom áldozatai előtt és felolvasta a 12 pontot, melyet nemrégen Budapestre vittek a kormányhoz. A tömeg elénekelte a Szózatot. A gyűlés vége felé szovjet tankok érkezésének a híre érkezett, mire a szervezők gyorsan hazaküldték a tüntetőket. Nádházit tankban akarták elvinni (úgymond) tárgyalni, de a tömeg szinte kiszedte a tankból.

December 7.: Váriban is megrendezik Gyula példájára a nőtüntetést, mintegy 1500–2000 fővel. A szónok Guti Zoltánné volt. Itt is felolvasták a már ismert 12 pontot.

December 8.: Gyulán egyes tisztek és kommunista pártmunkások a karhatalomba szerveznek tagokat. A meghívott tisztek egy része nem hajlandó a forradalmi bizottság nélkül dönteni. Másnap viszont többen is közülük Csabán felcsapnak pufajkásnak. Országszerte tartanak a forradalom utolsó fellángolását jelentő tüntetések. Salgótarjánban a karhatalom sortüze közel 60 áldozatot követel. A munkástanácsok december 11–12-re általános, 48 órás sztrájkot hirdetnek. A Kádár-kormány erre törvényen kívül helyezi a városi, megyei munkástanácsokat, így a Nagybudapesti Központi Munkástanácsot, az ellenállás utolsó nagy bástyáját is. 11-én letartóztatják a vezetőket.

December 10.: Gyulán Nádházi szervezi a 48 órás sztrájkot, amely végül 72 órára sikeredett. Váriban a forradalmi bizottság a régi vb. visszatérését még megakadályozza.

December 13.: A forradalom utolsó felemelő eseménye Gyulán. Kihirdetik: aki délután 2–4 óra közt az utcára megy, az Kádár híve. Az említett két óra alatt néptelenek a város utcái.

December 17.: Gyulára is megérkezik a szovjet tankok fedezetében erősödő és országszerte egyre keményebb terrort alkalmazó kádári karhatalom. A megbízhatatlannak ítélt rendőrséget veszi körül 100 emberrel, páncélautóval, teherautókra tett géppuskákkal. A rendőrségnél kisebb tömeg is tartózkodik, néhány letartóztatott fiatalt akart kiszabadítani. A pufajkások oszlató sortüzeket adnak le, 2–3 sebesülés történik gellert kapó lövedékektől. A karhatalmisták egész este-éjjel randalíroznak, lövöldöznek a városban, magánházakba hatolnak be, terrorizálnak. Ezt látva Mány Erzsébet és Farkas Mihály kimentek Váriba, hogy az ottaniakat figyelmeztetve közösen meggátolják a karhatalmisták várható garázdálkodását. A már a gyulai hírek miatt is csoportosuló fiatalokkal fegyvereket szereztek a határőrségen és a Fehér Körös hídjánál védő harci állást vettek fel Farkas Mihály volt honvéd főhadnagy vezetésével. A karhatalom akkor nem ment Váriba, kivárt, a fiatalok pedig hallgatva az idősebbek szavára visszaadták, illetve letették a fegyvereket és hazamentek, részint elmenekültek. A karhatalmisták január elejéig 16-ot tartóztattak le közülük.

1957. január 3.: A gyulai állami gazdaság még ekkor is működő munkástanácsa leszavazta a forradalom alatt leváltott igazgató visszahelyezését.

Január 10.: A kecskeméti katonai, statáriális bíróság dr. Mátyás Miklós hadbíró őrnagy elnökletével a 20 éves Mány Erzsébetet és a 26 éves Farkas Mihályt halálra ítélte. A karhatalmi-rendőri vallatások során mindkettőjüket félholtra verték, egészségesek már soha nem lettek volna. A további 14 vádlottból 12-őt 5–15 évre ítéltek, egyet felmentettek, egy másik ügyét kisebb súlyú váddal áttették a járásbíróságra. A vallatásokra jellemző, hogy Mány Erzsébet 14 éves húgát is arra kényszerítették, hogy nővére ellen valljon, apjukat is megalázták, megverték, zsarolták. Sok tanút megfélemlítettek, néhányan merték csak a bíróság előtt megmásítani kihallgatáskori vallomásukat. Maga Marosán György és Münnich Ferenc, Kádár közvetlen munkatársai is sok időt töltöttek Békéscsabán, ellenőrizték az embertelen bosszú és megfélemlítés kivitelezését.

Február 2., 6 óra.: A csabai, Kazinczy utcai laktanyaépület udvarán kivégzik Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt. Mivel a kiskatonák nem vállalták a lövést, karhatalmisták sorozata végzett a két gyulai fiatallal. A Berényi úti temető szélén, szemetes helyen földelték el őket.

Február eleje: Sorra veszik őrizetbe Nádházi Jánost és a gyulai forradalmi bizottság tagjait. Júliusban követte őket Sárdi Mártonné, az 1956. december 6-i nőtüntetés vezetője is.

1957. február–1960. november: Gyuláról 25 ember került börtönbe, további 27-et internáltak, 10-en kényszerültek a börtön elől disszidálásra. Váriban a két kivégzett mellett 14-en jutottak börtönbe, további 6-ot internáltak. Utolsóként Kőrösi János, Sinka László és Jenei Mihály álltak a bíróság elé. 16–17 évesek voltak, gyerekes játékként „Sólyom Bill” Bandája néven néhány kezdetleges röpcédulát készítettek és megfogadták, hogy küzdeni fognak a kommunizmus ellen. Néhány hónapos, felfüggesztett büntetést kaptak, de jellemző, hogy a gyermeki ügyben az ügyész képes volt 6 oldalas vádiratot összeállítani. A három fiúból kettő 4 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

A rendőrségi kihallgatásokra, bírósági eljárásokra jellemző, hogy számos esetben olyanok tehettek súlyosan terhelő vallomást, akiket pl. a forradalom alatt elbocsátottak. A tanúk zömét megfélemlítették. A rendőrségi, karhatalmi kihallgatások során rendszeres volt a kemény testi fenyítés, a terror légköre. A kihallgatási jegyzőkönyveket a kihallgató tisztek (egyben verőemberek) vették fel, nem volt ajánlatos a kihallgatott számára az aláírás megtagadása. Az illetékes pártvezetők egyértelműen beleszólhattak a perek menetébe, az ítéleti tételekbe. Nádházi János és társai esetében azok is tettek terhelő vallomást, akik 1956 novemberében megköszönték a gyulai békés forradalmi vezetést, vagy akik személyesen gratuláltak Nádházi egy-egy beszéde után… Simonyi Imre végül bíróság elé nem került, de biztonsági őrizete alatt puskatussal törték szét a lábfejét és törték el néhány bordáját, mert merészelte szerkeszteni a forradalmi szellemű, de példásan rendpárti Gyulai Hírlapot. Radóczi Andrást is puskatussal verték többször is, az ájulásig. Jellegzetes volt Mádai János pere. Az állami gazdaság forradalmi bizottsági elnökeként a munka és a rend őre volt, köztiszteletben állt. Vádirata hazugságok sorozata, a vádakat tendenciózusan felkészített hamis tanúk alapozták meg. A fő vádló az a Szilágyi János igazgató volt, akit – mint már volt róla szó – éppen Mádai mentett meg egy alkalommal. A vádirat szerint Mádai sztrájkot szervezett, szovjet tankokat akart szerezni és ellenállni, és sorra küldött el vezetőket. A tárgyaláson többen is az ellenkezőjét vallották, kiderült a vádirat teljes alaptalansága. Így Mádai csak 8 hónapot kapott, bűntelen forradalmi bizottsági elnök ugyanis akkor Magyarországon nem igen létezhetett – a hatalom által befolyásolt bírói gyakorlat szerint… Lényeges, hogy a politikai perek vádlottjai több hónapot, esetenként több, mint egy évet töltöttek előzetes letartóztatásban, ítélet nélkül. Az ítélet nélküli internálás is eltarthatott 1–2 éven át. Az elítéltek és internáltak, ha megélték, a rendszerváltásig rendőri megfigyelés, ellenőrzés alatt álltak.

1957. december 30.: A gyulai vb. ülésen Enyedi G. Sándor tanácselnök értékeli 56 gyulai történéseit. Beszél Nagy Imre árulásáról, a tömegek félrevezetéséről, a rákosista vezetés hibáinak demagóg kihasználásáról, az imperialistákat kiszolgálók függetlenségi, demokratikus szocializmust propagáló úgynevezett szólamairól, a gyulai halállistáról, a kommunisták kivégzésének tervéről, a Budapesten állítólag tervezett tömeges kommunista kivégzésekről, melyek színhelye a Vérmező lett volna, s amit Kádár János akadályozott meg a szovjet felszabadítók áldozatkész segedelmével. Ez már a kádári hazugság-gépezet szólamainak gyulai idézése, melynek minden szava hazugság volt. 35 éven át ezt a hazug szólam-áradatot kellett, lehetett csak olvasni-hallani, – mert ez szolgálta a hazaárulással, politikai gyilkosságokkal, véres terrorral induló Kádár korszak megtévesztő legalizálását. 1957–60 körül népünk 95%-a tudta, hogy mindez hazugság. 1988 körül már igen sokan nem ismerték, mert nem ismerhették a valóságot, ’56 igazi történetét, üzenetét. Részint ezért is lett a rendszerváltás olyan, amilyen.

2006. október 24.

Forrás: gyulapont.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*