Gyulai diákok Nagy Imre sírjánál

Koszorúzás, emlékezés Budapesten a Rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában.

2013. október 24-én szép napsütéses időben, autóbusszal ismét Budapestre látogattunk.

Polgármester úr, az alapítványunk és Gyula Város Önkormányzatának támogatásával-szervezésében.

Történelmi tanulmányi kirándulás volt, emlékezés – koszorúzás a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál. (45 fő autóbusszal)

Az Erkel Ferenc Gimnázium diákcsapata, 2 pedagógus és a jelenlévő kurátorok részére, alapítványunk, a POFOSZ és az „Idesüss Olasz Pékség” támogatását is élvezve ebédet is biztosított a résztvevők számára.

Az autóbuszon M. Szabó András Gyula város 1956-os polgármestere tartott „rendhagyó történelem órát„ életének élményeit és borzalmait osztotta meg a diákokkal- hitelesen! Bandi bácsi a szokásos elérzékenyült módján 1956-1957 történelmi eseményeire emlékezett.

Budapesten a temető előtt pár percre megálltunk a Történelmi Emlékhelynél, megtekintettük kívülről a Kozma utcai börtönt, az udvart, ahol Nagy Imrét kivégezték.

Bandi bácsi elmondta: egykor ott volt az udvar felett a zárkájának ablaka, hallotta a bitófa ácsolását is. Rabtársai előre jelezték- mindenki tudta a kivégzés időpontját is.

Az iskolák képviselői – a diákok és az Október 23 alapítvány, továbbá Gyula Város Önkormányzata egy-egy szép koszorút helyezett el a temetőben az emlékműveknél.

Varga Fruzsina Tamási Áron, Bálint Gergő Wass Albert segítségével emlékezett a 301-es parcellában. A hely szelleme igazán magával ragadó volt, Gergő verse, versmondása szintén!

Ez a sírkert valóban kiemelt történelmi helyszíne hazánknak (kötelező úti cél!)

Programunk zárásaként fél órát sétáltunk a sírok és a kopjafák között, ahol felfedeztük Mány Erzsébet és Farkas Mihály gyulai szabadságharcosok portréit is.

A diákok véleménye alapján is sikeres programot szerveztünk számukra – felvetődött a jövő évi tanulmányi kirándulás helyszíneként: a Recski fogolytábor.

Alapítványunk szeretné 2014-ben ezt a programot is elérhetővé tenni a diákok számára.

Köszönjük a támogatók és a közreműködők segítségét:
Bagyinszki Zoltán, a kuratórium elnöke
Fotó, videó: Pataky László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..