Gyula – az Alapítvány székhelye

Gyula városa az Alföld dél-keleti részén, a Fehér-Körös bal partján található, közvetlenül a román határ mellett. Elhelyezkedésére jellemző, hogy Magyarország legmélyebben fekvő területén, nyolcvannyolc méter tengerszint feletti magasságban, sík vidéken fekszik.

A Fehér- és a Fekete-Körös Magyarország legtisztább vizű folyói közé tartoznak; az itt található folyópartok, erdők – amelyeket mára védett területekké minősítettek –, tájkép tekintetében különösen szépek. Maga a város sok parkjával, műemlékével, valamint hangulatos utcáival, és nem utolsó sorban világhírű fürdőváros-jellegével jelentős turisztikai szereppel bír a békési kistérségben.

Gyula neve a történészek szerint kétféle eredetű lehet:
Az első eredetelmélet szerint a honfoglaló magyarok katonai vezetőjének, a gyulának a tisztségére utal, akinek törzse, vagy annak egy része lehet hogy ezen a területen telepedett le.
A másik elmélet szerint, a város helyén álló egykori monostort egy Gyula nevű főúr alapította Gyulamonostora néven, és innen ered a város későbbi elnevezése. Általánosságban ez utóbbi elmélet vált elfogadottá.

Gyula első hiteles említése Károly Róbert 1313-ban kelt két oklevelében történik. Ezekben a „kiskirályok” ellen hadakozó uralkodó Gyulamonostorán (pontosabban Julamonustrán) keltezett, s kiderül általuk, hogy Gyula helyén egykor monostor állt. Két évtized múlva, 1332-ben a település már Gyula néven szerepelt a krónikában.

A gyulai vár a mai Gyula város belvárosban fekszik, egy viszonylag kiemelkedő területen. A vár környékén mélyebb fekvésű részek vannak, ahol ma csónakázótó terül el. A középkorban a környék mocsaras volt, a várat főként a Körösök ágai, mélységes lápjai oltalmazták. Mivel kő a környéken nem volt található, ezért téglából építették fel a várat.
A gyulai uradalmat még 1403-ban Zsigmond magyar király adományozta Maróti János macsói bánnak, akinek nevéhez kötődik a vár építése. Az ő idejében emelték a belső várat körülvevő derékvárat is. Feltételezhető azonban, hogy már előtte is állhatott a környéken a Losonczyaknak egy kastélyuk.

1482. április 8-án Mátyás király Hunyad megyét és uradalmát Corvin Jánosnak adományozta, a gyulai uradalmat pedig átadta fiának. Ugyancsak fia hatalmát akarta növelni az 1484-ben kelt rendeletével, amelyben a főispáni, alispáni és szolgabírói tisztséget a gyulai várhoz kapcsolta. Ezzel Gyulát véglegesen a megye székhelyévé tette.

Ebben a városban működik az Október 23. Alapítvány.

A városközpontban, az Október 23. téren került felállításra a Dél-Alföld egyik impozáns ’56-os emlékműve.

Forrás: Wikipédia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*