jan 04

BUÉK 2018 – Sikeres és emlékezetes jövő évet kívánunk szép tisztelgő-emlékező 56-os rendezvényekkel

Az egykori hősökre is gondolva, köszöntjük a még élő veteránjainkat.

Nagyon köszönjük az idei évi segítséget, a látogatást, a biztatást, a közreműködést barátainknak -szimpatizánsainknak -segítőinknek -a honlapunk látogatóinak!

Javasoljuk, érdemes jövőre is több alkalommal felkeresni honlapunkat.

A gyulai Október 23 Alapítvány kuratóriuma és alapítónk M. Szabó András 56-os polgármester nevében : Bagyinszki Zoltán elnök


Dunaföldvár

Fotó: Bagyinszki Zoltán

dec 24

Karácsonyi üdvözlet

Kedves Látogatók, tisztelt 56-os “Leszármazottak”, kedves Barátaink!

A Gyulai Október 23 Alapítvány kurátorai nevében nagy tisztelettel köszöntöm önöket a 2017. évi advent idején.
Kellemes karácsonyt kívánok Gyuláról valamennyiük számára.

Belegondoltam az ’56 karácsonyán történt várakozásba. A börtönben, zárkákban lévő sok reménykedő, de már megkínzott ártatlan szabadságszerető hazafi közérzetére, lelkére…

Igazán szörnyű lehetett nekik – legtöbbjük nem tudta mi vár még rájuk?! Most mi is gondoljunk bele, most mi is együtt emlékezzünk kicsit!
Hiszen mi már tudjuk – szörnyű -, és az emberek hamar felejtenek…

Emlékezzünk és a jövőben is emlékeztessünk!

Üdvözlettel és tisztelettel: Bagyinszki Zoltán a kuratórium elnöke.

 

nov 20

1956 filmen, veteránok vacsorán

Emléklapok átadása, hagyományos köszöntés és veterán vacsora zárta az 56-os rendezvények sorát  Gyulán

Hangulatos vacsora keretében köszöntötte Gyula Város Önkormányzata és az Október 23 Alapítvány kuratóriuma a város még élő, idős 56-os veteránjait és a családtagokat.

Stefka István filmrendező újságíró „Nem vallott, eltemetve” című 56-os témájú kreatív dokumentumfilmjének közös megtekintése után a rendező és a főszereplő Dózsa László színművész is meghívást kaptak az esti programra.

A vacsora előtt Bagyinszki  Zoltán elnök köszöntötte a megjelenteket – kiemelte, még heten vannak közöttünk, tiszteljük, szeretjük, megbecsüljük az 1956-os  Forradalom és Szabadságharc hőseit, gyulai és gyulavári személyiségeit.

Október közepén, egy hónapja távozott közülük Dandé János, akinek a sírjára – a jelenlévők nevében, délelőtt – nemzeti színű szalagos koszorút helyezett el az alapítvány.

Az esti eseményen Dr. Görgényi Ernő polgármester úr Gyula Város Önkormányzata nevében  emléklapokat adott át a jelenlévő veterán személyek számára. Az alapítvány megvásárolta és kiosztotta Borbély László  és Dózsa László  Bohóc vérben és vasban  c dedikált könyvét.

A rendezvényre a sajtó munkatársai mellett, békéscsabai POFOSZ nevében Vánsza Pál elnök is meghívást kapott – a kötetlen beszélgetés természetesen az egykori történelmi eseményekre fókuszált, a bajtársakról, az ellenállásról, a szabadság vágyról,  és a mai politikáról szólt.

M. Szabó  András, Bólya  Ferenc, Szántó  Mihály és Szántó Sándor búcsúzáskor megköszönték a város támogató segítségét, az alapítvány gondoskodását – javasolták, hogy jövőre ismét találkoznak, a baráti találkozó minden évben  kerüljön megrendezésre.

fotók:  Rusznyák Csaba és Bagyinszki  Zoltán

nov 03

Arad – Pécskai kirándulás a forradalmak és szabadságharcok jegyében

 

Alapítványi aradi-pécskai kirándulás

Őszi szünetben is van olyan diák, aki hajlandó a kultúra oltárán időt áldozni, aki érdeklődik szűkebb pátriárkája történelme, ezen belül 1956 eseményei iránt. Ez bizony nem kérdés volt. Biztosan nem unatkoztak azok az erkeles gimnazisták, illetve a Calliope diákszínjátszó kör azon tagjai sem, akik október 31-én részt vehettek a Gyulai Október 23. Alapítvány által szervezett tanulmányi kiránduláson. Az utazáshoz ez alkalommal is a diákprogramokban aktívan részt vállaló, azokat rendszeresen figyelő és értékelő Gyula Város Önkormányzata nyújtott segítséget. Olvasd tovább