dec 13

Az 1956-os forradalom korábban nem látott képeken

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én.

Forrás: erdekesvilag.hu

dec 08

Szovjet tisztre emlékeztek ’56 leverésének évfordulóján

Emléktábla-avatási ünnepség volt november 4-én Jászberényben. Egy szovjet tisztre emlékeztek, aki 1956. október 24-én nem lövetett a felvonuló lakosságra. A jászberényi szovjet páncélos laktanya udvarára helikopter ereszkedett le ’56 november 4-én, szovjet tisztek léptek ki ajtaján. Azonnal a parancsnoki épületbe mentek, és rövid idő múltán a parancsnokot kísérve léptek ki az épületből. A tisztet az egyik tűzfalhoz állították, fegyverek dörrentek, a tiszt összeesett.

A tragédia óta bő öt évtized telt el, közben volt egy ideológia-váltás, a város lakói kezdetben titkon, majd nyíltan beszéltek a parancsnokról, az idő múlásával egyre kevesebben. Az egymást követő városvezetések eddig nem vállalták fel az emlékezést, a tiszteletadást, pedig tudtak a katonáról, felhívták rá a figyelmüket.
2004 augusztusába, Gedai István 56-os elítélt tájékoztatása alapján az MTV Aranyfüst című műsora tanúkat, túlélőket szólaltatva meg tűzte műsorára a jászberényi történetet, és elhangzott: derítsék fel a szovjet katona sírját, nevét. Azóta tíz év telt el.

Sokan a tények ellenére sem ismerték el a tragédiát. A parancsnok kiváló viszonyt ápolt a jászberényiekkel. A felesége varrónője rajongva beszélt a tisztről. Emlékeznek arra is, amikor októberben kijelentette: „Nem lövetek azokra, akiknek gyerekei az enyémekkel játszanak.” Tárgyalásokat folytatott, megegyezett a város vezetőivel, hogy folyamatosan biztosítja számukra a közműszolgáltatást és az élelmiszerbeszerzést. Amikor kiderült, hogy az orosz katonák kiképzéséhez a gyakorlótérre a városon keresztül lehet csak eljutni, és a lakók ezt provokációnak minősítették, megszüntette az átjárást.
Az akkori sírásó felesége kamerába mondta: a kivégzés után pár évvel elvonuló szovjet csapatok kiszedték a tetemet az ott megásott gödörből, és elvitték a városi temetőbe, ahol az 1944/45-ben meghalt szovjet katonák sírkertjétől külön temette el a férje. A sírt – amíg Jászberényben – az asszony gondozta emberi tisztességből. A november 4-e után bevonuló szovjet csapatok már nem féltek tüzet nyitni, szétlőtték a templom tornyát, civil embereket öltek meg.

A szovjet tiszt nevére nem emlékszik senki. Az orosz iratokban nincs nyoma, de hát miért is lenne: szovjet nézőpontból a parancsnok áruló. Jászberény, ha késve is, teljesítette kötelességét, tiszteletet adott annak az embernek, aki nem gyilkoltatott le ártatlanokat.

A forradalom leverésének napjára esett emlékünnepség nem vált médiaeseménnyé…

Forrás: hetek.hu