1956. október 25-én, a forradalom és szabadságharc (lásd: 1956-os szabadságharc) második napján ismeretlen fegyveresek a Mezőgazdasági Minisztérium tetejéről sortüzet zúdítottak a téren tüntető tömegre. Máig sem tudni pontosan hány tüntető vesztette életét. A téren összegyűlt tömeg civil tüntetőkből állt, férfiak mellett asszonyok, gyermekek, idős emberek voltak. A vérengzés híre fontos szerepet töltött be abban, hogy az ország és Budapest népe a forradalom, a fegyveres harc oldalára állt. Ez volt a forradalom legvéresebb budapesti eseménye, az úgynevezett “véres csütörtök?. A különböző források alapján az áldozatok száma a 300-tól az 1000-ig terjed. Egy szemtanú 820 áldozatot számolt meg.
2001-ben, a Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alá készítették el az 1956-os sortűz áldozatainak emlékművét, mely az embereken áthatoló, majd a minisztérium falaiba fúródó lövedékek véletlenszerű halmazát ábrázolja bronzból öntött golyók formájában. Kampfl József és Callmeyer Ferenc munkája.
Forrás: budapestcity.org
Az 1958-ban kivégzett magyar miniszterelnök első hazai szobrát 1996-ban avatták fel a Vértanúk terén. Varga Tamás egy könnyű ívű hídra helyezte az életnagyságú bronzalakot, akinek tekintete az Országház felé esik.
A szobor igen vitatott alkotás. Egyrészt a miniszterelnök alakját erősen idealizálta az alkotó, hisz Nagy Imre tipikusan tömzsi, kissé túlsúlyos magyar paraszti alkat volt, nem ilyen melankolikusan merengő, kávéházi figura, mint a szobor. Másrészt sokan támadták az alkotás egyszerű szimbolikáját is. Nagy Imre alakja ugyanis az önkényuralomból a demokráciába vezető szimbolikus hídon áll, melyen majdnem sikerül átjutnia. De talán kedvezőbben ítéljük meg az alkotást, ha némi iróniát keresünk az elhelyezésében. A szobor a politikai irányítás és hatalom központjától, az Országháztól a szabadság tere felé félúton áll. Félúton, vagyis éppen ott, ameddig Nagy Imre és a magyar nép a szabadság felé vezető úton 1956-ban eljutott.
Forrás: budapestcity.org