ápr 24

Szerencs – Ifj. Tatay Zoltán mellszobra, ’56-os emlékmű

2016–2017-es emlékév kapcsán Szerencsen az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére két ifjú szerencsi fiatalra emlékeztek az 1956-os emlékmű és Ifj. Tatay Zoltán mellszobrának leleplezésekor.
Mindkét fiatal hősi halált halt a fővárosban 1956 őszén. Tatay Zoltán 20 éves, Oleár István 24 éves volt, mindketten a szerencsi temetőben nyugszanak, nevüket az emlékműre vésték.

Tatay Zoltán ifjú egyetemistaként Budapesten fehér köpenyben, a sérültek mentése közben vesztette életét.
Mellszobra magas gránit talapzaton az 1956-os emlékmű mellett kapott helyet.
Bronz mellszobrát a szerencsi szobrászművész Ekker Róbert készítette Makoldi Sándor Gyula közreműködésével.

Az emlékművön a forradalom jelképe és az ismert sorok olvashatók:

“Ahol a hősöket nem felejtik,
Mindig lesznek újak.”

Forrás: kozterkep.hu

ápr 24

Tiszavasvári – Pongrátz Gergely 1956-os forradalmár mellszobra

Pongrátz Gergely (1932-2005) az 1956-os forradalom idején a legnagyobb létszámú ellenállási csoportot vezette, ő volt a Corvin-közi felkelőcsoport második és utolsó főparancsnoka. Pongrátz öt testvérével együtt harcolt az országba bevonuló szovjet csapatok ellen, a Corvin-köziek november 4-e után még napokig kitartottak. November végén családjával – magyar katonák segítségével – elhagyta az országot és Bécsben csatlakozott a Magyar Forradalmi Tanácshoz.

Forrás: szon.hu

feb 25

Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja Gyulán – 2018 február 23.

 

Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja Gyulán, Gyula Város Önkormányzata és az Október 23 Alapítvány szervezésében. 2018 február 23.

Emlékezés, koszorúzás, közös teázás-baráti beszélgetéssel – a családtagokkal, barátokkal közösen a Százéves cukrászdában.

Sikeres szép program, nagy megtisztelő létszámmal megtartott emlékezés volt. Tartalmas kiváló emlékbeszéd – kifogástalan előadással.

A koszorúk elhelyezése után közösen egy órás teázást szerveztünk a hideg időt követően, ahol sok érdekes történelmi információt kaptunk az érdeket idősebb generáció és a családtagok részéről. Köszönjük.

Bagyinszki Zoltán

Külön köszönjük a résztvevők és a z iskolák a diáktársadalom / a média megtisztelő jelenlétét a városi rendezvényen.

Fotó: Balla Tibor, Bagyinszki Zoltán és Tóth Ivett – köszönjük.

feb 15

A kommunizmus áldozatainak emléknapja – Meghívó

Gyula Város Önkormányzata és az Október 23. Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és Barátait
2018. február 23-án pénteken, 10:00 órakor tartandó városi rendezvényre

A megemlékezés helyszíne:
dr Erdődi Lajos tiszteletére állított emlékoszlop körüli tér, a kommunizmus áldozatainak városi emlékműve – Gyula, Béke sgt. 31/A, a bérház előtti park.

Program:
– Himnusz
– Vers
– Történelmi megemlékezés a kommunizmus áldozatairól
Beszédet mond: Pápai Attila evangélikus lelkész
– Szózat

A rendezvényt gyertyagyújtás és koszorúzás zárja.

Kérjük, hogy egy szál virágot és mécsest szíveskedjenek magukkal hozni a történelmi megemlékezésünkre!

Köszönjük!