A Magyarlországi Református szeretetszolgálat hirdette meg immár tizedik éve az önkéntes programot, melyhez cssatlakozott Gyula városa is.
A résztvevők 220-an voltak, akik híres gyulai személyek sírjait gondozták a város temetőiben, melbyen résztvettek középiskolák, hajléktalan szálló lakói, magán személyek, civilek, a Polgármesteri Hivatal munkatársai és az Október 23. Alapítvány. Történt még idősek látogatása, betegek látogatása és kert rendezés idős embereknél, valamint virágültetés és a belvárosban szemétgyűjtés, játszótér rendbetétel.
Vendéglátás ebéddel, vacsorával történő szeretetvendéség a Hajléktalanszállón, melyet magaán személyek, a Gyulai Református Gyülekezet és a Fővárosi Önkormányzat Gyulai idősek otthonának munkatársai végeztek.
Idős emberek látogatása- a Magvető Református Iskola tanulócsoportja által, az Október 23 Alapítvány kurátorai régi és hasznos résztvevő és fotós dokumentálója egyben a városi programnak.
Ezek a felvételek a temetői tüsténkedést örökítették meg, amelyhez Erkeles diák erősítés is érkezett.
Bagyinszki Zoltán
Vélemény, hozzászólás?