A kommunizmus áldozataira emlékeztünk 2023. február 25-én a gyulai evangélikus templomban megtartott ünnepségen, ahol Kónya István Gyula Város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet. Az esemény végén koszorút helyeztünk el dr. Erdődi Lajosnak, „a nép ügyvédjének” emlékoszlopánál, akit 1947-ben 10 év kényszermunkára ítélt az embertelen kommunista rendszer. 1955-ben szabadult amnesztiával, de később is megfigyelték, sőt 1960-ban izgatás vádjával húsz hónapos börtönbüntetésre ítélték. Simonyi Imre, a költő véleménye szerint Gyulán a két háború között három igaz ember élt: Apor Vilmos, a később boldoggá avatott püspök, doktor Blanár László és Erdődi Lajos, aki méltán kapott emlékoszlopot Gyulán vállalt társadalmi szerepéért és meghurcoltatásáért.
Dávid Péter
elnök
Vélemény, hozzászólás?