Tíz éven át közösen emlékeztünk

1956-os veterán találkozókat szervezett Gyulán
az Október 23. Alapítvány kuratóriuma

A gyulavári forradalmi hősök, az egyszerű és nagyszerű emberek – főleg a vári híd fiatal ellenállói – egykori bátor, 1956-os civilek, a bebörtönzött és megkínzott emberek lassan elfogytak, elfogynak Gyulán – itt hagytak minket szép sorjában.

2024-ben is két nagyszerű ember távozott közülünk: Szántó Sanyi bácsi és M. Szabó Bandi bácsi özvegye, drága felesége, M. Szabó Marika. Még két életben lévő, utolsó résztvevője, tanúja, hiteles mementója van a gyulai, kommunistaellenes, forradalmi eseményeknek: Bólya Ferenc és Szántó Mihály.

Tíz éve kezdődött a hangulatos, emlékidéző találkozók sora az 1956-osokkal Gyulaváriban. Valamennyi eseményre meghívót kapott a város vezetése, a sajtó és több alkalommal diákokat is bevontunk a nagyszerű beszélgetésekbe. Dr. Görgényi Ernő polgármester úr minden alkalommal megtisztelte az idős embereket, jelen volt a találkozóinkon, amelyeket hol az idősek otthonában, hol a gyulavári kastélyban vagy annak parkjában tartottunk.

Évente mindig október hónapban köszöntöttük őket, többször nívós emléklapokat is átadtunk számukra. Veterán barátainkat a családtagjaik is rendszeresen elkísérték, sokszor unokáikkal, dédunokáikkal örülhettünk „az élő történelmi meséknek”. Gyulavári református lelkésze is rendszeresen tisztelte meg a rendezvényünket, szólt néhány jó szót az emlékezőkhöz, hősökhöz.

Nem túlzás kijelenteni, hogy kora ősszel már mindenki várta e találkozókat. A személyes emlékek felidézését fotók segítették, mindeközben finom ételek, italok kerültek az asztalra. A média segítségével minden alkalommal megörökítettük a találkozón történteket. A hangulatos estek képi dokumentációja a honlapunkra is rendre felkerült: www.oktober23.alapitvany.hu.

Sajnos az utóbbi években betegségek, fájdalmas események, halálesetek, temetések árnyékolták be programjaink önfeledt szervezését. A tíz esztendeje indult emlékező közösségből – nem mertünk sosem belegondolni, hogy ide elérkezünk majd – nem maradt szinte senki, aki tiszta emlékezettel, elmével elmesélné, hogyan történtek a dolgok. Ki kell jelentenünk, hogy mérhetetlen fájdalom, de okafogyottá válik a rendszeresen megszervezett „1956 -os veterán találkozó Gyulaváriban”.

Már alig tudunk kivel együtt lenni, borozgatni, beszélgetni, anekdotázni… Hála Istennek, segít bennünket még a tisztelgő emlékezet, a sok tartalmas fényképalbum, a hangulatos, filmes beszámolók. Végül ezek a hősök igazi történelemmé váltak számunkra, a fiatalabb gyulai generáció számára pedig tanítandó, példaértékű életek múltak el. Kötelességünk volt őket bemutatni, felkutatni, megtartani emlékezetünkben.

Köszönjük mindenkinek a segítséget, reméljük, a még köztünk lévő családtagok nem feledik a 10 éven át szervezett találkozók hangulatát, viszik tovább az emlék-fáklyát!

Bagyinszki Zoltán
Október 23. Alapítvány
kuratóriumi tag, a programok szervezője

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..