Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulójának Gyulai eseményei

2006. október 18-25 – Emlékmű avatás.
– Diák pályázatok eredményhirdetése irodalmi és történelmi témakörben az Október 23. Alapítvány finanszírozásában.

Csütörtök, péntek 19-20.
– 56-os filmnapok a Petőfi Moziban – vendégünk Mészáros Márta, közönségtalálkozó művészekkel, alkotókkal.

Szerda, csütörtök, péntek 18-19-20.
– Rendhagyó történelem órák, egykori forradalmárok, gyulai személyiségek meghívásával, M. Szabó András egykori polgármester részvételével.

Szerda-hétfő 18-23.
– Interjúk, archív filmek, történelmi emlékezés helyi politikusokkal, egykori résztvevőkkel – Gyula TV műsorában

Péntek 20.
– Könyvkiállítás a Mogyoróssy Könyvtárban.

Csütörtök 19.
– Történelmi vetélkedő az Erkel Ferenc ÁMK szervezésében.
– A Gyulai Hírlap reprint kiadása (1956 novemberi számok) Simonyi Imre szerkesztésében.
– Dokumentációs kiállítás egykori újságok, fotók, tárgyi emlékek a POFOSZ segítségével.

Vasárnap 22.
– 11.00 Koszorúzás Gyulaváriban, az 56-os emlékhelynél,
– 17.00 Ökumenikus istentisztelet az évforduló tiszteletére a Református templomban.
– 18.00 Hangverseny és köszöntő a Református templomban: Erkel Kórus, Áchim Erzsébet.
– 19.00 Néma (fekete kendős) felvonulás-gyertyákkal az alapítvány szervezésében. Útvonal: Ref. templom, a Hősök emlékműve és a kopjafa a Kossuth téren( koszorúk elhelyezése)

Hétfő 23.
– 10.00 Az új 1956-os emlékmű avatóünnepsége a Harruckern téren.
A gyűjtés révén is…
– 11.30 Ünnepi Testületi Ülés- kitüntetések, emlékplakettek átadásával. Fogadás, baráti beszélgetés, találkozás, fényképezés a Városháza dísztermében.
– 17.00 Ünnepi Kantáta 1956 tiszteletére, Magyarországi ősbemutató. Zeneszerző Neszlényi Judit (USA). A Belvárosi RK. templomban előadja az Erkel Vegyeskar.
– 11.00 Koszorúzás Békéscsabán ( Október 23 Alapítvány POFOSZ és városi delegáció) a Kazinczy utcai volt laktanyánál és a temetőben a síremléknél.

Szerda 25. 19.00
– „Az angyalok nem sírnak” címmel Kis József 56-os drámája a Turai Ida színház művésze-inek produkciója. Bérletes előadás az Erkel Ferenc ÁMK színháztermében.

November 24.
Mogyoróssy Könyvtár: „ Az 1956-os forradalom és utóélete Békés megyében.” Konferencia a Békés Megyei Levéltár és a Mogyoróssy könyvtár szervezésében.

Az 56-os emlékmű avatásának forgatókönyve – tervezet.
2006. október 23. 10.00 Harruckern tér

Himnusz
Szavalat: Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról előadja: Jakucs János.
Köszöntő a város részéről.
Nagy Imre beszéd bejátszása.
Emlékezés: M. Szabó András egykori városparancsnok az Október 23 alapítvány alapítója.
Az emlékmű avatóbeszéde: Dr. Kósa László akadémikus Gyula város díszpolgára.
Az emlékmű leleplezése: dr. Perjési Klára, dr. Kósa László, M. Szabó András.
Egyházak megáldják, felszentelik az emlékművet (5 felekezet), Harangzúgás.
Koszorúzás, a nagyközönség virágainak elhelyezése.
Szózat.
Zárás, köszönés és invitálás az Ünnepi Testületi Ülésre.

Az Ünnepi Testületi Ülés forgatókönyve / tervezet
2006. október 23. 11.30 a Városháza Díszterme.

Terem berendezése-hangosítás, dekoráció, szponzorlista elkészítése, elhelyezése.
Zongora, lélekharang előkészítése.
Vendégek fogadása, üdvözlése-ültetés.
Gyülekező zene: Beethoven: Egmont nyitány.
(Elismerésben, oklevélben részesülő 56-os személyiségek első sorban)
Csend 3 mp., elsős gyerekek beszaladnak mézeskalács harangot és
puszit adnak a kitüntetettek számára. Közben csendben megszólal a lélekharang.
Vendégek üdvözlése-narrátor.
Elsötétítés, vetítés projektorral.
Nemzeti Filmarchívum: Filmhíradó 1956 – Gyulai részlet bemutatása 2 perc.
kivilágítás.
Köszöntő: Dr. Perjési Klára polgármester, az alkotóművészt külön említve.
Kiss György részére ajándék átadása, a szponzorok köszöntése.
Gyulai események, 56 rövid méltatása, kronológia: dr. Erdmann Gyula történész, kuratóriumi elnök.
Az 56-os érdemérmek, emléklapok átadása dr. Perjési Klára polgármester.
Narrátor.
Személyes emlékezés 56-os kitüntetett személyiség. M. Szabó András 56-os polgármester.
Emlékérmek, emléklapok átadása Strifler György a POFOSZ gyulai elnöke, kuratóriumi tag.
Egy perces néma felállás az elhunytak tiszteletére.
Az 56-os résztvevők neveinek felolvasása, 10 diák segítségével, zenés háttérrel.
Zongorán Liszt: Funerailles-t előadja: Fekete Katalin EF. Zeneiskola tanára.
Közös aláírás és fotózás a “nagy találkozás” örömére.
Invitálás az állófogadásra, kötetlen baráti beszélgetés az ovális teremben.

2006. szeptember 4.
Bagyinszki Zoltán főtanácsos, kuratóriumi tag, a programok szervezője

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..