Gyula Város Önkormányzata és az Október 23 Alapítvány szervezésében.
A Budapesti koszorúzási program rövid története.
Az őszi szünetet követően 10-én reggel hat órakor elindultunk 17-en autóbusszal Budapestre.
A történelmi tanulmányút témája az 1956-os forradalom volt. Hallottuk, hogy a város és az Október 23. Alapítvány már évek óta szervez hasonló programokat a gyulai diákok számára.
Korán startolt a busz 2 szép nagy koszorúval. Egy helyen megálltunk pihenni üdítőzni, kajálni pontosan ott, ahol amikor mentünk a tánctáborba, Horányba és Csopakra.
A buszban Zoli bácsi történelmi érdekességeket mesélt a gyulai 56-os eseményekről, az akkori gyulai hősökről és a Rákosi és korai Kádár rendszer szörnyűségeiről. Megtanultuk kik voltak a pufajkások.
Az első megállónk a Rákoskeresztúri uj köztemető- 301-es parcellája volt, ahol egy 1956-os emlékművet koszorúztunk meg, majd megtekintettük Nagy Imre sírját – emlékművét is. Kis műsort is adtunk, Bandi bácsi mesélt nekünk.
Később szét lehetett nézni a temetőben. Rengeteg kereszt és emlékmű volt a parcellában ( Néhány haverommal bemásztunk a buxusba,a bokrok közé és találtunk különböző gyerek és csecsemősírokat is).
Közel 2 órát töltöttünk el a Történelmi Emlékhelyen.
Ezután buszra ültünk és a következő megállónk a Kossuth tér volt. A buszunk a Parlament keleti oldalán állt meg a Duna parton. Csináltunk pár csoportképet az Országház előtt és utána lementünk egy “alagútba” ahol az 1956-os forradalmat -a Kossuth téri szörnyű lövöldözés eseményeit mutatták be részletesebben.
Nagyon tetszett a kiállítás főleg a tank ahogy befordulva imitálták a lövéseket.
Az előző részben említettem, hogy felvettünk hozzánk egy 90 éves 1956-os gyulai forradalmárt, Bandi bácsit, a veterán 56-os vezetőt aki később hitelesen beszélt, hogy 1956-ban Farkas Mihály és Mány Erzsébet gyulavári fiatal ellenállók megpróbáltak védekezni fegyverekkel a Szovjet katonák ellen a Gyulavári hídnál…
Ezt szörnyű megtorlás követte, szinte mindenkit letartóztattak és börtönbe is zártak.
Miután visszajöttünk a felszínre az alagútból kaptunk egy kis szabadidőt és azt csinálhatunk, amit akarunk… sétáltunk, ebédeltünk, nézelődtünk a Parlament környékén.
Hazafelé i s megálltunk egy benzinkútnál, majd 18.00 óra után landoltunk a Városháza épülete előtt.
Nagyon tetszett a program és jól éreztem magam. Remélem, hogy lesz még ilyen kirándulás később is, köszönjük !
ifj. Ágoston István 8. osztály
Vélemény, hozzászólás?