ápr 14

Beszámoló, tájékoztató az Október 23 Alapítvány 2014. évi tevékenységéről

1. RENDEZVÉNYEINK
2. HONLAPUNKRÓL
3. KURATÓRIUMI ÜLÉSEK
4. GAZDÁLKODÁSUNK RÖVIDEN
– MELLÉKLETEK

Sikeres, sok munkát igénylő évet zártunk. Kuratóriumi üléseinket aktuálisan megtartottuk, amelyeket külön emlékezetők dokumentálnak. A Civil törvény változásai szükségszerű jelentős módosításokat kényszerítettek szervezetünkre. Biztonságunk érdekében jogi segítséget kértünk dr. Kliszek Antal ügyvéd úrtól, aki 2014. év elejére elkészítette az új Alapító okiratunkat a meghatározó törvényi változtatások beépítésével. A törvényi, bírósági jóváhagyást követően a dokumentumokat a februári ülésünkön elfogadtuk, és e szerint az idei évben már 5 fős kuratórium dolgozott alapítványunk vezetésében. Olvasd tovább

jún 30

Lévai István ítélete

Békés, 1936 jan.24.
Fogl:  MÁV kocsirendező
Ítélet: 20 év. 20 éves.

levai_istvan

Október 26-án este a forradalom hírére Békéscsabán is a Jókai színház művészeinek a szervezésével tüntetésre került sor. A tüntetésen Ő vitte a Nemzeti zászlót.

27.- én megalakult a Forradalmi Bizottság.

27.- én első ténykedéseként részt vett a lőkösházi sínfelszedésében és a békéscsabai állomásról induló szerelvény összeállításában.

A Nemzetőrség megalakulása után belépett a nemzetőrségbe.

Nov. 4-én hajnalban szolgálatban volt az orosházi úton Szelezsán Mihállyal aki szintén a MÁV alkalmazottja volt és egy békési kutyás rendőrrel.

A hajnali orosz támadást, aminek szemtanúja volt jelentette a Rendőrségnek.

Nov. 4.-e után letartóztatják, de pár nap után szabadon engedik, “lakhely elhagyás tilalommal” megfűszerezve.

Az állomáson kapcsolatba került a Katonai Kommendás hivatal tisztjeivel.

Fölveszik a kapcsolatot a Barnevál Munkástanácsával. amelynek ekkor már Bóna Barnabás az elnöke. Olyan elhatározásra jutnak, hogy az ellenállást tovább folytatják.
Megszervezik a röpcédula gyártást és terjesztést.

Nov. 18-án. Polgár János, Szelezsán Mihály és Szlancsik János segédletével elvágják a MÁV és Posta hírközlő távvezetékeit, 48-at.
Amely több napra megbénította a hírközlést. Ez a ténykedésük erősen súlyosbította az ítéletüket.

Nevéhez fűződik az eskü szövegének a megszerkesztése.

A vádirat szerint Ő volt a csoport szellemi irányítója.

1957. február 28.-án tartóztatják le.

Börtönei: Gyula, Szeged, Gyűjtő, Vác, Sátóraljaújhely.

Szabadulása után munkahelyein különböző hátrányokat szenved.

Már a rendszerváltás előtt elsőként alakítja meg Vidéken, Békés megyében a Politikai Foglyok Szövetségét.

A POFOSZ felhatalmazásával a Román forradalom idején gyógyszert és ruhaneműt szállítanak Aradra.

A Román Forradalom győzelme után segítséget nyújt az aradi Politikai Foglyok szövetségének megszervezéséhez.
Részt vesz a romániai Politikai Foglyok Szövetségének bukaresti kongresszusán.

A rendszerváltáskor aktívan vesz részt a pártok szervezésében.

A rendszer váltás után a POFOSZ küldöttekként a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz kerül felügyelőnek.

A POFOSZ-nak megyei elnöke, az országos Etikai Bizottság elnöke, országos elnökségi tag.

Sikeres munkáját több kitüntetéssel honorálták.

jún 02

2. sikeres pályázat

Az idén már a 2. sikeres pályázatunkról adunk hírt!

A mellékelt dokumentumban is olvasható a hír, miszerint a Szabadságharcosokért Közalapítvány 200.000 Ft összeggel támogatta az ősszel tervezett történelmi kirándulásunkat, amelyet a Recski szörnyű magyar gulág táborba szervezünk a diákok számára.

A tábornak gyulai “lakója” is volt Breiska Károly személyében.

Bagyinszki Zoltán.

SKMBT_C22014051410480