A pontos információk minden kép alatt olvashatóak az emlékművekkel kapcsolatban.
Tisztelet és köszönet érte a rendezőknek és Antal Tímea projekt szervezőnek.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 66-ik évfordulójára emlékeztünk vasárnap este a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban. A teltházas közönség soraiban szép számban köszönthettük mindazokat, akik részt vettek az egykori forradalomban, vagy átélték a forradalom időszakát. Köszönetünket fejeztük ki bátorságukért, hisz azok közé tartoznak, akik szembe szálltak a terrorral, az elnyomással. Elindítottak egy folyamatot, amelynek eredményeként, ha évtizedekkel később is, de lehullt a vasfüggöny, hogy megszülethessen egy új világ és vele együtt a szabadság.
Az ünnepi beszédet és az emlékműsort követően, a közönség részleteiben is megismerhette a számos ’56-os emlékművet bemutató fotókiállítást, az Október 23. Alapítvány – Bagyinszki Zoltán kurátor, gyulai fotográfus képei alapján. Öröm volt megosztani az érdeklődőkkel a kiállítás összeállítása során szerzett ismereteimet az emlékművek által hordozott gondolatiságról, 1956 megörökített szellemiségéről, többek között olyan elismert otthoni alkotók és szobrászművészek által, mint a Kossuth-díjas és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Melocco Miklós és Varga Imre, Győrfi Lajos, Szanyi Péter, Borbás Márton, Varga Tamás és még sorolhatnánk.
Hálás köszönet, hogy a Gyulai fotofgráfus által Los Angeles magyarsága is megismerhette 1956 számos magyarországi településen megörökített szellemiségét: kőben, fában, vasban, lélekben…
Köszönjük, hogy velünk emlékeztek! Köszönjük a szereplők és a közreműködők áldozatos munkáját! Öröm volt látni számos helyi magyar szervezet képviseletét és megtapasztalni az általuk nyújtott segítséget! Külön köszönet Varsányi Csabának az előkészületekben nyújtott segítségéért is!
Bepillantásként ajánljuk szeretettel az alábbi rendezvény képsorokat!
Antal Tímea
Dél-Kaliforniai Magyar Örökség Alapítvány/ Magyarok Háza.
Itt a Gyulai városháza előtt 1956. október 27-én több ezres tömeg előtt mondta el emlékezetes forradalmi beszédét Nádházi János a Gyulai Forradalmi Bizottság elnöke. A síremlékénél a gyulai Ref. új temetőben október 23-án koszorút helyeztünk el.
Erre emlékezve 2021. október 27-én a város vezetőivel közösen tisztelegtünk az egykori 56-os városvezető forradalmár emléktáblájánál.
dr. Görgényi Ernő polgármester úr és Bagyinszki Zoltán Okt. 23.alapítványi kuratóriumi elnök koszorút helyezett el a városháza falán lévő Nádházi János 56-os Forradalmi Biz. elnökének emléktáblájánál.
Bagyinszki Zoltán
Fotó: Bagyinszki Zoltán és Rusznyák Csaba
15 éve avatták fel Gyulán Kiss György szobrászművész 56-os emlékművét, a gránit Lyukas zászlót.
Az emlékmű az Október 23. téren a park közepén található, amely döntően M. Szabó András 56-os polgármesternek köszönhető.
A fotókon az emlékmű akkori felállításának munkafázisai és az avatás ünnepi pillanatai láthatóak.
A város a Gyulavári híd melletti kopjafánál és itt szervezi az októberi koszorúzási ünnepségeket, mint ahogy a holnapi programot is. Emlékbeszédet mond Fodor György gimnáziumi pedagógus, az Október 23 Alapítvány kurátora. Az alapítvány azóta is folyamatosan élővirág koszorút elhelyezve emlékezik az 1956-os Forradalom és Szabadságharc hőseire és mártírjaira. Sajnos sem Bandi bácsi, sem Kiss Gyuri nem lehet már ott az Október 23-i városi eseményen – tisztelettel Rájuk is emlékezünk!
Bagyinszki Zoltán
Közeledik Október 23-a, amely jeles dátum Hazánk történelmében.
Mány Erzsébet, Gyulai mártír forradalmár 85 éve szeptember hónapban született- megtiszteltük az emlékezés virágaival.
Fiatal életét az 56-os Forradalom és Szabadságharc eszméiért áldozta fel.
Az Október 23 AlapÍtvány nevében koszorúztunk, Bagyinszki Zoltán és dr. Ökrös István képviselte a kuratórium tagjait.
Bagyinszki Zoltán