Terror Háza Múzeum
Negyvenhat évnek kellett eltelnie, hogy az Andrássy út 60., ez a neoreneszánsz épület valóban újjászülethessen. A kommunista államot ezernyi ártatlan ember szenvedése és erőszakos halála árán védelmező hatóság csupán 1956-ban hagyta el a Budapest szívében, annak is legszebb sugárútján pompázó palotát. Ez az épület sokszorosan összetett szimbólum: itt fészkelték be magukat a nemzetiszocialista mérget okádó nyilasok, akik 1944 telén e ház pincéjében több száz zsidó honfitársunkat kínoztak meg, és itt rendezkedtek be 1945-ben a szovjet tankok védelmében érkező magyar kommunisták. Sztálin leghűségesebb követői cinikus tudatossággal választották a nyilasok elhagyott székházát, hogy immáron nem faji, hanem osztályalapon határozzák meg azt, ki tekinthető bűnösnek, kinek kell szenvednie és pusztulnia. A szenvedés karmestereinek különböző elnevezéssel, de ugyanazzal a céllal működő hatósága csupán a magyarok 1956-os szabadságharca és forradalma után kényszerült elhagyni az épületet. Addigra annak minden köve annyi emberi szenvedést szívott fel magába, hogy lehetetlenné vált az Andrássy út 60. más funkcióval való megtöltése. Az épületben létesült múzeum és kiállítás így válhatott a rendszerváltozás utáni magyar demokrácia legerősebb szimbólumává. Amikor 2002 februárjában az emlékhelyé, valódi emlékművé átalakult Terror Háza Múzeum megnyitotta kapuit, magyarok százezrei gyűltek össze előtte. Mert bár megtörtént, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, 2002-ben létrejött a közös emlékezés helye, az a kiállítás és közösségi tér, amely friss levegőként érte a magyar történelmi emlékezet sebeit. A hallgatás évtizedei után létrejött az a hely, amely eleven mementóként végre nevén nevezi közös történetünk szereplőit, az áldozatokat és a tetteseket. Kimondani a kimondhatatlannak tűnőt, nevet adni a megnevezhetetlennek tűnőnek, e nélkül nem létezhet újjászületés. Olvasd tovább
