okt 25

Bagyinszki Zoltán elnök emlékbeszéde a gyulavári kopjafánál

Claire Kenneth: Anyu, tüntetni megyek c. vers idézet.
1957- ben készült versből idéztem, tudjuk, sok nagyon fiatal, jobbára még gyerek, fiatal pesti srác volt az ellenálló fegyveresen harcolók között.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt emlékező Gyulai és Gyulavári közösség!
Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat.
Külön köszöntöm M. Szabó Andrást, városunk 56-os polgármesterét, dr. Görgényi Ernőt, városunk polgármesterét, Kónya István alpolgármestert és Alt Norbert alpolgármestert, továbbá Szabó Károly Gyulavári településrész önkormányzati képviselőjét.
Köszöntöm a megjelent diákokat, akik a jövő generációját képviselve 10-15 év múlva ugyanúgy a mikrofon elé állhatnak majd, köszönthetik a Gyulaváriban emlékezők csoportját.

Sokadik alkalommal veszek rész itt, e kopjafánál a városi emlékünnepségen. Egykoron a gyulavári fiatalok egy csoportja Mány Erzsébet és Farkas Mihály vezetésével úgy döntöttek, hogy akár fegyverrel is felveszik a harcot a karhatalmisták és a szovjet tankok ellen. Őket nevezhetjük bátor forradalmároknak is, akik közül néhányan még ma is közöttünk élnek, jelen vannak. Külön nagy tisztelettel köszöntöm őket név szerint is:

1 M. Szabó András
2 Szántó Sándor
3 Szántó Mihály
4 Bay Mihály
5 Bólya Ferenc
Dandé János elhunyt a múlt héten
6 Sinkó László
7 Hódi Rezsőné Szénási Ilona
+ 1 Papp László börtönparancsnok

Olvasd tovább

jún 17

Nagy Imre és társai kivégzése 59., újratemetésük 28. évfordulóján rendezett koszorúzás

Tisztelt Egybegyűltek, Megemlékezők! Kedves Diákok, Vendégeink!

Nagy Imre 1896. június 7-én született Kaposvárott. Egész élete folyamán megőrizve paraszti származását, a somogyi földet és magyarságát. Ritka volt mindez az internacionalizmus történetében. Az I. világháború alatt orosz hadifogságba kerül, és mint oly sokan, Ő is belép a bolsevik pártba. A háború poklában, az elképzelhetetlen nyomor közepette szép új, és nem utolsósorban igazságot ígérő, a szociális igazságtalanságot elsöprő garnitúra soraiba. Az 1920-as évek elején tér haza, letartóztatják, előzőleg kizárják a Bethlen Istvánnal paktumot kötő szociáldemokraták közül. Az illegális kommunista és ellehetetlenített szociáldemokraták sorsát követi Ő is. Moszkvába megy, a Kommunista Internacionálé agrárkérdéseivel foglalkozik, a II. világháború alatt rádiós műsorok szerkesztője.

Olvasd tovább

jún 11

Nagy Imre és társai kivégzése 59., újratemetésük 28. évfordulóján rendezett koszorúzás – Meghívó

M E G H Í V Ó

A NAGY IMRE TÁRSASÁG BÉKÉSCSABAI SZERVEZETE
TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS KEDVES ISMERŐSEIT

NAGY IMRE
MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE ÉS TÁRSAI kivégzése 59., újratemetésük 28. évfordulóján RENDEZETT KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉGRE.

Ideje: 2017. június 16. (péntek) 9.30 óra
Helye: Békéscsaba, Nagy Imre tér

A mártírokra emlékeznek:
Szabó László tanár, Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
A Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanulói.

Békéscsaba, 2017. június 6.
Nagy Sándor
elnök

Koszorú elhelyezési szándékát jelezze Nagy Sándor elnöknél a +36304634969 telefonszámon vagy knagysandor@freemail.hu e-mail címen 2016. június 15-ig.

„…Magyarországon minden csöndes,
Éj van idefönt nappal is.
Valahány fáklya, mind förtelmes.
Valahány harang, mind hamis.

Magyarországon minden csöndes,
De bent, a szívünk gyökerén,
Mint tenger hullám,egyre verdes,
Egyre csapdos a jóremény.”

Pákozdy Ferenc:V.