Júl 14

Meghívó – a közöttünk élő gyulai 56-osok köszöntése

Tisztelt Kuratórium, Kedves Meghívott 56-os Barátunk!
TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM!

Tisztelettel meghívjuk Önt, Gyula Város Önkormányzata és az Október 23. Alapítvány
következő programjára, az 56-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulóján tervezett veterán
baráti találkozóra, a közöttünk élő gyulai 56-osok köszöntésére. A meghívottak számára egy kis
meglepetéssel és finom estebéddel készülünk. Kérjük az utaztatás kapcsán a családtagok, kísérők
szíves segítségét.

Időpont: 2016. július 27., 15.00 óra

Helyszín: Gyulavári – Kastélykert / fedett társalgó a parkban

Meghívott vendégeink, továbbá a rendezvény résztvevői:
A gyulai 56-os veteránok (kísérőikkel), az alapítvány kuratóriumának tagjai, városvezetők, POFOSZ
képviselői, a sajtó munkatársai.

Jelen lévő legendák, a gyulai 56-osok közössége:
Baka Ágoston György – Gyula, Bay Mihály – Békés, Bólya Ferenc – Gyula, Dandé János – Gyula, Erdős
József – Gyula, Hódi Rezsőné Szénási Ilona – Békéscsaba, M. Szabó András – Budapest, Horváth
András – Gyula, Sinkó László – Gyula, Szántó Sándor – Gyula, Szántó Mihály – Gyula

További információ – kérdés – segítség:
Bagyinszki Zoltán Tel.: 06-70/455-6023, bagyizoli@gyula.hu

Gyula, 2016. július 12.

Baráti üdvözlettel és szeretettel várjuk Önöket:
M. Szabó András nevében is,
Bagyinszki Zoltán
a kuratórium elnöke

Dr. Görgényi Ernő
polgármester

Meghívó – PDF

máj 02

Fodor Gyuri – a kurátor – búcsúzik Kiss Györgytől

“Megcsinálom a magam munkáját, legyen akár az az én rosszom is, de az enyém legyen.”
(Kiss György)

Fájdalommal búcsúzunk a Baráttól, a Díszpolgártól (1996), a Munkácsy- és Ferenczy Béni-díjas, zseniális Polihisztortól (festő, szobrász- és éremművész), de elsősorban egy olyan embertől, aki minden megmozdulásában őszinte és igazhitű gyulai volt.

Noha Budapesten született 1943-ban, és oda is vezérelte a sors, mindig szívesen gondolt vissza alma mater városára.

Gyuri bácsival egy gimnáziumba jártunk, ez a hely, az Erkel, óriási szellemeket nevelt ki. Szobrainak vésett márványában ma is ott a gyulai Vár, a Németváros emléke, a történelmi távlatok megidézésnek igénye, a temetők feszült csöndje, a teremtő erő küzdelmes évei.

Övé volt 2009-ben a világ legszebb érme, amelyen a Mi várunk domborul. Nekünk, értünk alkotta csodatárgyait.

Kuratóriumunk legbüszkébb az 1956-os emlékműre az Október 23. téren. Stáció című domborműsorozata a Kálvária kápolnánál őrzi emlékét.

Méltán tekintjük híres gyulainak, és emlékét nemkülönben méltóan őrizzük meg!

Isten áldjon, Gyuri bátyánk, légy szabad!
“Fogadd el: egyszer te vagy a galamb, máskor meg a szobor.” (Scott Adams)

A gyulai emlékmű Kiss György munkája:

Már 21

Szabadságunkért harcoltak – Kiállítás megnyitó

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit a
Gyulai Almásy-Kastély Látogatóközpontba a
SZABADSÁGUNKÉRT HARCOLTAK
című a ’48-as és az ’56-os szabadságharcosokat megörökített fényképeit bemutató időszaki kiállítás megnyitójára.

A kiállítást megnyitja: Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere

A kiállítást méltatja: Dr. Kozma Huba, történész

A kiállítás megtekinthető: 2016. március 14. – április 5. között

Már 09

Szabadságunkért harcoltak

online_szabadsagharcosok_final

Két évszázad szabadságharcosai egy gyulai tárlaton

Egyedülálló tárlattal emlékeznek az 1848/49-es szabadságharc honvédjeire, a nemzeti ünnephez kapcsolódva, a gyulai Almásy-kastélyban. A különleges időszaki kiállítás egyúttal ’56-os hősök előtt is tiszteleg a forradalom hatvanadik évfordulójának évében.

A Szabadságunkért harcoltak című kiállításban a magyar történelem két legendás forradalma, szabadságharca katonáinak portréi szerepelnek; egymás mellett bemutatva a 19. és a 20. századi események már idős harcosait.

Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján egy kolozsvári arisztokrata házaspár felhívással fordult a honi fényképészekhez: tisztelegjenek azzal a Kormányzó emléke előtt, hogy megörökítik a környezetükben élő egykori negyvennyolcas honvédeket. A felhívásra a hódmezővásárhelyi Plohn József is jelentkezett, aki a műtermébe invitálta a széles határú város idős honvédjeit.

Szinte pontosan száz évvel később, a hetvenes-nyolcvanas éveikben járó ötvenhatosokat fotózta le hasonlóan Dömötör Mihály.

„Népünk töretlen szabadságvágya tükröződik ezekről az arcokról. S a Kárpát-medencében és a szerte e világon élő honfitársainké, akik – pedig amennyiben nem ezt tennék, bizonyára könnyebb lenne az életük – nem engednek a negyvennyolcból, az ötvenhatból.” – írja a tárlatról Kozma Huba, a kiskunmajsai múzeum nyugalmazott igazgatója, a kiállítás szülőatyja.

Ezek a mintegy száz év különbséggel készült portrék jelennek meg egymás mellett a Szabadságunkért harcoltak című kiállításban. A tárlat március 14-én (hétfőn) 15 órakor nyílik a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.