Tisztelt Emlékezők!
Talán egyetlen egy történelmi korszak sem hagyott örökül annyi nagyszerűt és annyi torokszorítóan borzalmasat, mint a mögöttünk hagyott huszadik század. Mindazon népek számára, amelyek nem kényszerültek diktatúrák áldozataivá, a letűnt évszázad inkább emelkedést hozott, összes háborúi, a demokráciák összes válságai, tévútjai és vétkei ellenére is. A magán- és közéleti szabadság megnövekedése, az egyre többekre kiterjedő létbiztonság, az életpálya megválasztásának kitágult lehetőségei százmilliók életét tették különbbé.
A vasfüggönytől keletre azonban már nem a holdraszállás, inkább az idegen megszállások emberöltőkre megmerevedett, kényszeres valósága maradt a huszadik század legmaradandóbb emléke. Az erőszak kultuszán és a fajelméleten alapuló nemzeti szocializmus Harmadik Birodalma tizenkét esztendőnyi tombolás után elbukott, a Szovjetuniónak átnevezett Szovjet-Orosz Birodalomban, a Népköztársaságnak átkeresztelt Kínai Birodalomban, Hanoitól a Kárpát-medencéig egy generációkon át tartó emberkísérlet zajlott. A kísérlet közel számillió emberi életbe került. A kísérlet vezetői, Lenin, Sztálin, Mao Ce-tung és vazallusaik, Enver Hodzsától Rákosi Mátyásig és Kim Ir Szenig mindannyian egy kizsákmányolástól, elnyomástól mentes társadalomról harsogtak. A belátható időn belül megvalósuló, világboldogító kommunizmus nevében vak engedelmességet követeltek az uralmuk alá vetett, tetszésük szerint fel- és elhasználható alattvalóktól, akiknek egyetlen, megismételhetetlen életük ment rá homályos hatalmi és ideológiai rögeszmékre, a meseszerűen tökéletes jövendő és fejlett Nyugat villámgyors utolérésének vérgőzös álmára. Olvasd tovább