okt 15

“56-os sorozat” című képzőművészeti kiállítás

56_os_sorozat_03

Az Október 23. Alapítvány kuratóriumi tagjainak nevében tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, ismerőseit a
Mogyoróssy János Városi Könyvtárban
2015. október 22-én (csütörtök), 16.00 órakor
kezdődő kiállítás megnyitójára.

Az Október 23. Alapítvány kuratóriuma bemutatja az
“56-os sorozat” című képzőművészeti kiállítást
Bényi Árpád
Medgyessy-díjas festőművész grafikus, Debrecen Város díszpolgárának alkotásait.

A vendégeket köszönti:
Bagyinszki Zoltán
a kuratórium elnöke.

A kiállítást megnyitja:
M. Szabó András
az Október 23. Alapítvány alapítója, Gyula Város ’56-os polgármestere.

Közreműködik:
Tóth Tibor
’56-os témájú Simonyi Imre versek tolmácsolásával.

A művészeti program
Gyula Város Önkormányzata,
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata,
a Mogyoróssy János Városi Könyvtár
és a Városok-Falvak Szövetsége Egyesület támogatásával valósult meg Gyulán.

A tárlat egy hónapig díjmentesen megtekinthető a Mogyoróssy János Városi Könyvtár nyitvatartási idejében.

Sze 04

A Gyulai ’56-os Forradalmi Bizottság elnökére emlékezett az Október 23. Alapítvány

Halálának 10. évfordulóján Nádházi János emléke előtt tisztelegtek a református újtemetőben.

Koszorúzással és főhajtással emlékezett Nádházi Jánosra, a Gyulai ’56-os Forradalmi Bizottság elnökére az Október 23. Alapítvány szeptember 4-én a református újtemetőben. M. Szabó András ’56-os gyulai polgármester barátja és egykori vezetőtársa, Gyula város díszpolgára egy évtizede, 2005 augusztuséban hunyt el, szeptemberben helyezték végső nyugalomra.

Bagyinszki Zoltán, a kuratórium elnöke köszöntötte a megemlékezőket, majd hangsúlyozta, az évforduló mindenképpen főhajtást érdemel, hiszen az 1956-os forradalom idején vezetői szinten M. Szabó Andrással az egykori Nádházi János játszott meghatározó szerepet. Az elnöktől azt is megtudtuk, M. Szabó András lélekben ugyan jelen volt, ám egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a megemlékezésen.

Nádházi János síremlékénél Mácsok Franciska, az Erkel Ferenc Gimnázium 9.-es diákja Simonyi Imre két versét szavalta el, majd Baráth János református lelkipásztor a Korinthusiakhoz írt első levelének 16. részéből idézett. Beszédében hangsúlyozta, emlékeznünk kell a történelem viharaira, és erőt kell merítenünk Isten igéjéből, valamint azokból a történelmi példákból, amelyek előttünk állnak, így emlékezzünk azokra az ’56-osokra is, akik a sok mindent mérlegre tettek, nem a pillanatnyi hasznot keresték, hanem a magyar nép boldogulását. Végül kiemelte: minden akaratnak a szeretet jegyében kell végbemennie.

A nekrológ végén a jelenlévők megkoszorúzták Nádházi János sírján az Október 23. Alapítvány által emelt márványtáblát, majd nemzeti himnuszunk eléneklésével zárták a megemlékezést.

Forrás: Gyulai Hírlap – Fotó: Rusznyák Csaba

jún 23

Emléktáblát állítottak dr. Gyarmati István tiszteletére a Gyulai Várfürdő főbejáratánál

Emléktáblát avattak dr. Gyarmati István egykori kórházigazgató, a Gyulai Várfürdő fejlesztésében jelentős szerepet vállaló orvos tiszteletére március 19-én a fürdő főbejáratánál. A gyulai önkormányzat, a Gyulai Várfürdő és az Október 23. Alapítvány által állított emléktáblát dr. Görgényi Ernő polgármester és M. Szabó András, az Október 23. Alapítvány alapítója leplezte le.

A rendezvényt a református kamarakórus előadása nyitotta meg, majd Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket. Az igazgató kiemelte: az avatóünnepség azt bizonyítja, hogy a város és a Gyulai Várfürdő méltón ápolja hagyományait, emlékezik meg azokról, akik munkájukkal sokat tettek Gyuláért.

Dr. Görgényi Ernő a posztumusz kiváló polgárt méltató beszédében úgy fogalmazott, egy város csak akkor válhat igazi, összetartó közösséggé, ha polgárai magukénak érzik a közös ügyeket. A polgármester hangsúlyozta: dr. Gyarmati István „nem másoktól várta a megoldást, hanem maga is cselekvő polgárként járult hozzá a közjót szolgáló ügyekhez, időnként kezdeményezőként, máskor támogatóként”.

– A frontról hazatérve a legnehezebb időszakban vállalta magára a kórház megbízott igazgatói posztjával járó hatalmas felelősséget, mintaszerűen mentve a betegeket, a raktárkészletet, a gyógyszereket és a műszereket – mondta a városvezető. Dr. Görgényi Ernő felidézte, dr. Gyarmati István kezdeményezésére korszerű műszerekkel felszerelt buszt indítottak útjára a tanyavilágban.

– Országos modellt teremtett az iskolafogászat megszervezésével, emellett saját pénzéből hozta létre a Közérdekű Célú Kötelezettségvállalás nevű alapítványt a fiatal fogorvosok vidéken tartására – tette hozzá a polgármester.

Az orvos 1945-ben kezdeményezte, hogy a kórház területhez juthasson, és gyógyfürdőt alakíthasson ki a kastély környékén – hangzott el a megemlékezésen. Dr. Görgényi Ernő kiemelte: dr. Gyarmati István felismerte a fürdőgyógyászatban és az erre alapozható gyógyászati turizmusban rejlő lehetőségeket, a gyulai hévíz gyógyításáról készített szakvéleményét a megyei kórház főorvosi kara 1967-ben felterjesztette az Egészségügyi Minisztériumhoz.

– A fürdővárosi mozgalom, amellett, hogy új fejlődési irányt mutatott településünknek, összekovácsolta a város lakóit. Ezek alapján egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy dr. Gyarmati István nélkül Gyula nem lenne az a település, aminek ma ismerjük. A hozzá hasonló gyulaiaknak köszönhetően hatja át a várost hosszú idő óta az alkotó, polgári szellemiség – fogalmazott apolgármester.

M. Szabó András, az emléktábla-állítás kezdeményezője, Gyula ’56-os polgármestere hangsúlyozta: a gyulai ’56-osok régi adósságukat törlesztették az emléktábla-avatással.

– Amikor a gyulaiak közül több mint kilencven személyt letartóztattak 1957 márciusában, a Stéberl-húsüzemnél megjelent egy férfi, aki felhatalmazta a boltvezetőt, hogy kiszolgálja a letartóztatott személyek hozzátartozóit, és azt kérte, ne fogadjon el pénzt tőlük. Ez az ember dr. Gyarmati István volt. Utóbb tudtam meg, hogy ő egyenlítette ki a számlát – idézte fel M. Szabó András.

Az Október 23. Alapítvány alapítója azt is mondta: dr. Gyarmati István olyan népszerű volt Gyulán, hogy „nem merték bántani”, azzal alkalmaztak retorziót vele szemben, hogy nem ismerték el a munkásságát.

– A főorvos gyülekezetünk néhai főgondnoka volt, és számos egyéb egyházi tisztséget is betöltött. Élete példa arra, hogy az Istenbe vetett élő hit gyökeret és szárnyakat ad – fogalmazott Baráth János református lelkipásztor. Mint kiemelte, dr. Gyarmati István „korát megelőzve olyan lehetőségeket ismert fel, amelyek megvalósítása nélkül sem gyülekezetünk, sem városunk nem tartana ott, ahol most tart”.

Az ünnepség végén a jelenlévők elhelyezték koszorúikat és virágaikat a fürdő téli főbejáratának falánál. Az ott helyet kapó emléktáblát Szőke Sándor szobrászművész és Csőke Péter kőfaragómester készítette.

Forrás: gyulaihirlap.hu Fotók: Rusznyák Csaba

jún 04

A Nemzeti Összetartozás napja Gyulán – 2015

Meghívó – a Trianoni Diktátum Évfordulója alkalmából rendezett közös emlékezésre és gyertyagyújtásra.

Helyszín:
CSIGA-KERT, A Székelykapu előtti terület

Időpont:
2015. JÚNIUS 4. CSÜTÖRTÖK 17.00

Program:

  • KÖSZÖNTŐ, MAGYAR HIMNUSZ – Erkel Ferenc Vegyeskar
  • TÖRTÉNELMI EMLÉKEZÉS – beszédet mond: Petróczki Zoltán a Békés Megyei Kormányhívatal főigazgatója
  • ZENÉS ÖSSZEÁLLÍTÁS A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG NÉPDALKINCSEIBŐL – a Békés Banda és János Hajnalka
  • A TÖRTÉNELMI EGYHÁZAK SZOLGÁLATA
  • SZÉKELY HIMNUSZ A KÖZÖNSÉG ELŐADÁSÁBAN
  • 17.40 Virágok elhelyezése és gyertyagyújtás

Minden kedves gyulai polgárt tisztelettel várnak a megemlékezés szervezői: Gyula Város Önkormányzata és az Október 23. Alapítvány

Fotók: Rusznyák Csaba

feb 18

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2015 – Meghívó

Gyula Város Önkormányzata és az Október 23. Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. február 25-én (szerdán) 10.00 órakor tartandó városi rendezvényére

Az emlékezés helyszíne a dr. Erdődi Lajos tiszteletére állított emléktábla melletti tér, a Kommunizmus áldozatainak városi emlékműve (Gyula, Béke sgt. 31/A, a bérház előtti parkban).

Program:
– Himnusz
– Szabó László Dezső: Viharban c. versét Bálint Gergely
adja elő
– Beszédet mond Mittag Mónika önkormányzati képviselő
– Szózat

A rendezvényt gyertyagyújtás és koszorúzás zárja.

Kérjük, hogy egy szál virágot és gyertyát szíveskedjenek magukkal hozni, köszönjük!