okt 24

Hagyományos 56-os veterán találkozó Gyulaváriban. 2022. Október 21.


2022. október 21-én került sor az Október 23. Alapítvány életében hagyományosnak mondható ’56-os veterán találkozóra. A múltidéző beszélgetésen megjelentek M. Szabó András felesége Marika néni, és lányuk Marika, a gyulai hősök, és a POFOSZ tagjai: Szántó Mihály, Szántó Sándor, Bólya Ferenc, Sinkó László, Vánsza Pál, dr. Kovács József országgyűlési képviselő és dr. Görgényi Ernő, városunk polgármestere is. Az alapítvány megemlékezett a nemrég elhunyt Bay Mihályról is, akinek hozzátartozói szintén eljöttek az ünnepségre.

Dávid Péter
elnök

okt 24

Gyula – Október 23 városi emlékprogram – 2022. városi koszorúzás, történelmi emlékezés


Október 23. alapítványunknak természetesen kiemelt ünnep. Örömünkre szolgált, hogy aktívan részt vehettünk a gyulai és gyulavári ünnepségekben, hiszen a gyulavári kopjafánál és az ’56-os emlékműnél is koszorúztunk. A vári megemlékezésben Pataky László, kuratóriumunk egyik tagja is tevékenyen részt vett, az ünnepi beszédet az Október 23. téren Dávid Péter, a kuratórium elnöke mondta.

Dávid Péter
elnök

okt 21

MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk az Október 23. Alapítvány idei őszi emlékező-tisztelgő programjára

Gyulai hősök, 56-os veteránok, POFOSZ tagok találkozójára

Helyszín: Gyulavári Almásy – kastély
Időpont: 2022. október 21.(péntek) 16.00

Program: Vendégek fogadása
16.00: Köszöntők: dr. Görgényi Ernő polgármester és Dávid Péter kuratóriumi elnök

-Egy forradalmi városvezető M.Szabó András Fodor György kurátor
-Történelmi emlékidézés, Gyulavári veteránok 1956-os történelmi szerepe. Baráti beszélgetés, egy pohár vörösbor és finom pogácsa mellett
-Tisztelgő emlékezés a közelmúltban elhunyt Bay Mihály 56-os veteránra

17.45: Koszorú elhelyezése az 1956-os Gyulavári Kopjafánál – zárás

Tisztelettel várjuk rendezvényünkre:
az Október 23. Alapítvány kuratóriuma és a POFOSZ Gyulai szervezete

Gyula, 2022. október 5.

jún 01

Alapítványi pr. nyilvánossági dokumentumok

Az Október 23. Alapítvány / Gyula 2020 és 2021 évi esélyegyenlőséget célzó, kulturális , történelmi értékeket közvetítő, társadalmasító , közösség építő szakmai programsorozatnak( 1-8 ) a segítő projektnek bemutatása.
A megvalósítást az Európai Unió Szociális Alapja, Magyarország Kormánya és a Széchenyi 2020 programja támogatja.

bővebben +

• a kedvezményezett neve: Október 23. Alapítvány

• a projekt címe: Jövőnket formáló múlt – történelmi és kulturális rendezvénysorozat

• a szerződött támogatás összege: 1.650.000 Ft

• a támogatás mértéke (%-ban): 100 %

A projekt megvalósításához igényelt támogatás: 1.650.000 Ft
A projekt megvalósításához biztosított saját forrás: 0 Ft
A projekt megvalósításának kezdete: 2020. június 30.
A projekt megvalósításának tervezett fizikai befejezése: 2021. február 28.
• A projekt azonosító száma: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00856

+ Tartalmi bemutatás, céljaink az alábbi rendezvények megvalósításával:

6 darab Házhoz megy a történelem – rendhagyó rendezvény fiataloknak,
1 darab Gyulai Hősök – történelmi, kulturális rendezvény,
1 darab A legendák köztünk élnek – rendezvény.

Többek között a helyi viszonyok javítása, az itt élők elégedettségének növelése, az elvándorlásra ösztönző tényezők csökkentése, az itt maradásra vagy visszatérésre ösztönző fejlesztések megvalósítása, valamint a közösségi és a kulturális élet további erősítése. Ehhez elengedhetetlen a gyermekek, fiatalok számára is minél élhetőbbé tenni a várost azáltal, hogy

őket is megcélzó, valamint az ő bevonásukkal is létrehozott eseményekkel egészül ki a programkínálat. A folyamatos és egyre bővülő helyi kulturális és közösségszervezési tevékenységeknek köszönhetően Gyula belterületén pezsgő kulturális, közművelődési és közösségi élet zajlik majd, amely az önkormányzat és intézményei, a civil szervezetek és a vállalkozások együttműködésének köszönhető jelentős gazdaságfejlesztési hatásával kiegészülve nagymértékben erősíti az élők elégedettségét, javítja a város népességmegtartó képességét, illetve emeli az itt élők életszínvonalát.

Fő célunk ezen eredmények elérésének elősegítése. Rendkívüli fontosságú a fiatalok bevonása, erős közösségekbe szerveződésük segítése, későbbi tudatos polgári, közéleti attitűdjük, helyi közéletbeli szerepvállalási hajlandóságuk fejlesztése, melyeket a közösségi események, programok, rendezvények szervezésével hatékonyan lehet végrehajtani, kiegészíteni. A közösségi élet erősítése, a kulturális kínálat bővítése, illetve ágazatközi együttműködések generálása szükségessé teszi az ilyen projekteket, célunk iránya ezek elérése. A megvalósuló infrastrukturális, közösségi és kulturális tereket, szabadtereket érintő fejlesztések pozitív hatása is tovább erősíthető a közösségek, a közösségi élet, események támogatásával, fejlesztésével, ezen fejlesztésekhez is kapcsolódunk a pozitív többlethatások érdekében.

Specifikus célunk városi akcióterületi közösségi, kulturális tevékenységek, események, rendezvények létrehozása, megújítása, megvalósítása. A fejlesztés célcsoportjai a HKFS-ben rögzítettekhez maradéktalanul illeszkednek: elsődleges célcsoportja az akcióterületi lakosság, azon belül az egyes célok szerint a civil szervezetek, vállalkozások, illetve az állami/önkormányzati szféra, továbbá az
ágazatköziség céljainak érdekében ezen szférák együttesen. Az egységes célcsoporton belül kiemelten kezelt célcsoport a fiatalok, a hátrányos helyzetűek, a fogyatékkal élők, az esélyegyenlőségi hátrányban lévők csoportja, illetve a fejlesztés környezetében élők közül az idősek. A fejlesztéssel érintettek köre a városrész teljes lakossága, de különösen: családok, egészséges és fogyatékossággal élő gyermekek, idős lakosság, utcaközösségek, lakóházak közösségei, az aktív, a városrész mindennapi életének, élhetőségének javításáért, a közösség építéséért tenni kívánó lakosság. A projekt során 8 darab gyermekek, fiatalok közösségi, közéleti bevonását célzó, kulturális és közművelődési, illetve közösségépítő és közösségszervezési rendezvény szervezése valósul meg. A rendezvények az akcióterületen új, korábban nem ismert rendezvényként, vagy innovatív elemekkel kiegészült ismert rendezvényként kerülnek megvalósításra.

A rendezvények rendezvénysorozatként valósulnak meg.

Bagyinszki Zoltán