címmel: fotókiállítás M. Szabó András Gyula városához és az
Október 23 Alapítványhoz kapcsolódó munkásságáról ( alapító támogatónk )
Gyulavári Almásy kastély, 2019. október 16 -17

tisztelgő fotóválogatás: Bagyinszki Zoltán

Történelmi emlékhellyé avatták az egyházi iskolák államosítása elleni 1948-as tiltakozás helyszínét, a polgármesteri hivatal épületét kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben.

Az emlékhelyet jelölő sztélé leleplezési ünnepségen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a hetvenegy évvel ezelőtt a felekezeti iskoláiért harcoló, majd a kommunista megtorlást elszenvedő falu lakosai történetét felidézve azt mondta, a község nagyon rászolgált erre a kitüntető címre, nemcsak a cselekvéssel, hanem a mártíromságával is.

Pócspetri népe belerokkant az igazságtalanságba, majd a megaláztatásba, a megfélemlítésekbe és az évtizedekig tartó kiközösítésbe, ez az elismerés azonban az áldozatoknak és rokonaiknak “egy igazságtétel, egy kései, utólagos köszönet” – fogalmazott Semjén Zsolt.

A kereszténydemokrata politikus arról beszélt, a magyar kormány jól döntött, hogy a Nemzeti Örökség Intézetének és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság felterjesztése alapján történelmi emlékhellyé nyilvánította az egykori Irinyi-kúriát. Ezzel örömet és büszkeséget szerzett a helyieknek és az innen elvándoroltaknak, de ez a gesztus a katolikusoknak is különösen fontos, mert az 1948-as események az egész magyar katolikus egyházat súlyosan érintették – hangoztatta.

A sztélét Semjén Zsolt, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Seszták Oszkár (Fidesz-KDNP) megyei közgyűlési elnök, Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő és Tamás György, Pócspetri független polgármestere leplezte le.

A Máriapócshoz közeli Pócspetri lakosai 1948. június 3-án este a plébános felhívására az esti litánia után a helyi iskola védelmében a községháza elé vonultak, ahol a képviselő-testület az egyházi iskola megszüntetéséről tárgyalt. Néhányan megkíséreltek bejutni az ülésre, amit két rendőr próbált megakadályozni. A dulakodásban egy riasztólövés is eldördült, majd Takács Gábor őrvezető csőre töltött puskája a lépcsőhöz ütődve elsült, és a golyó halálra sebezte a rendőrt.

A községet megszállta az ÁVO, kijárási tilalmat rendeltek el, a kihallgatásokon szinte minden helybélit bántalmaztak, hárman közülük később belehaltak a verésbe. Királyfalvi Miklóst, a község segédjegyzőjét pár nappal később kivégezték, Asztalos János plébánost halálra ítélték, de az ítéletet másodfokon életfogytiglani börtönre enyhítették. A hatalom még tizennyolc embert ítélt különböző vádakkal szabadságvesztésre, de lényegében az egész falut meghurcolták. A történtek miatt Pócspetrin a rendszerváltásig rajta maradt a “rendőrgyilkos” bélyeg.

A pócspetri eseményekről Ember Judit rendező 1983-ban dokumentumfilmet készített, amelyet akkor betiltottak, az alkotást először 1989-ben láthatta a közönség. A rendszerváltás idején, 1990. január 17-én a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, Asztalos Jánost és Királyfalvi Miklóst a vád alól felmentette, és hatályon kívül helyezte négy másik vádlott ítéletét is. 1993. december 20-án a Fővárosi Bíróság perújítási tárgyalás alapján bűncselekmény hiányában újabb két vádlottat mentett fel.

Királyfalvi Miklós újratemetési szertartását 2017 júliusában tartották meg a község temetőjében; a segédjegyző hamvait korábbi nyughelyéről, Rákoskeresztúrról kihantolták, és Pócspetriben helyezték örök nyugalomra.

MTI/Balázs Attila

5 évvel ezelőtt, 2014. augusztus 18-án a Békés Megyei Önkormányzat Molnár Sándor-emlékdíjjal tüntette ki M. Szabó Andrást, Gyula város 1956-os polgármesterét. A megyei képviselő-testület 2013-ban rendeletet hozott, melynek értelmében fejet kíván hajtani mindazok előtt, akik elszenvedték a szocialista diktatúra sérelmeit: akiket ártatlanul meghurcoltak, internáltak, munkaszolgálatra ítéltek, vagy éppen az előbbre jutásukat akadályozták. Az elismerést Kónya István, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke adta át a gyulai városháza dísztermében. Az átadáson a város polgármester megköszönte a hajdani városvezető munkásságát.

Forrás: Gyulai Hírlap

Ötven felújított sírkőnél emlékeztek meg az első világháborúban elesett katonákról a Kosztolányi utcai haditemetőben, amelyet a Hadtörténeti Minisztérium pályázati rendszerének köszönhetően sikerült rehabilitálnia Gyula város önkormányzatának. Az eseményen elhangzott: a nagy háború csaknem tízezer áldozatot kívánt Békés megyétől. A sírkertbe azokat temették el, függetlenül attól, melyik ország hadseregében harcoltak, akik a helyi kórházakban hunytak el, vagy a Gyula környéki harcokban estek el.

Alt Norbert, Gyula város alpolgármestere köszöntőjében kijelentette: nem volt eddig példa arra, hogy egy önkormányzat ugyanazon cikluson belül a területén található összes hősi katonai temetőjét felújítsa. A Kosztolányi utcai sorban a második átadott első világháborús gyulai sírkert. A korabeli dokumentumok szerint 1914-ben nyitották meg, hogy eltemethessék a környékbeli harcokban elesett, valamint a kórházakban elhunyt katonákat, országra, nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül.

1918-ig a temetőben száztíz hantot nyitottak, közülük sok egy évtizeddel később is jeltelenül dacolt az idővel. Mivel ezek elszórtan feküdtek, és így gondozásuk, karbantartásuk körülményesnek tűnt, az 1920-as évek végén a megye vezetése úgy döntött, kijelöl számukra egy könnyen kezelhető, egybefüggő parcellát, a sírok mai helyeit. Ide 1931-ben, exhumálás után temették újra a hősi halottakat, idézte fel Alt Norbert.

A második világháború idején még gondozták a telket, amely köztemetői szerepet is betöltött. 1990-re azonban benőtte a gaz, a sűrű, elvadult növényzet. A katonatemető feledésbe merült, mutatott rá a tisztségviselő.

Alt Norbert 2008-ban képviselőként kérte a terület átfogó rendezését, megtisztítását. Mint mondta, ekkor még ő sem tudta, mit rejt a bozót. Miután megtalálták a köveket, a temetőt kisebb állagmegóvásnak vetették alá. Aztán éveket vártak arra a pályázati programra, amelyet a Honvédelmi Minisztérium indított el, és amelynek köszönhetően Gyula városa 5 millió forintot fordíthatott a rehabilitációra.

Az alpolgármester kiemelte: a sírkövek egy olyan korszak jelképei, amelyben a béke nem volt annyira magától értetődő, mint manapság. A ma embere szerencsére nem tudja, mit jelent hóban, fagyban, esőben és sárban lövészárkokban várakozni a rohamra, amelynek nagy részében tudvalevő volt, hogy az egység jelentős része el fog veszni. A kérdés csak az volt, ki lesz a következő áldozat. Úgy vélte, napjaink embere szerencsére a hátország szenvedéseit sem ismeri, és azt sem tudja, milyen az, amikor levél érkezik a frontról, amelyben arról értesítik a szülőt, hogy fiúk hősi halált halt, vagy eltűnt.

Alt Norbert így fogalmazott: a hősök sírjai naponta velünk vannak, és arra emlékeztetnek, hogy a béke ajándék, amit nem adtak és nem adnak ingyen. Az emberi természet nyughatatlan, a nyughatatlanság pedig olykor konfliktusokat szül, amely erőszakba, háborúba torkollhat. A ma emberének tanulnia kell a történelemből, a hibákból és a ballépésekből, hangsúlyozta Alt Norbert.

Békés megye katonáinak képviseletében Braun Tibor őrnagy mondott emlékbeszéd. Kifejtette: a hadisírokon szereplő nevek szinte kivétel nélkül egy-egy olyan embert idéznek, aki egy volt közülünk. Aki épp úgy küzdött boldogulásáért, ahogyan a jelen emberének kell. Akit hazavártak, akiért imádkoztak, sirattak.

Az őrnagy aláhúzta: az itt eltemetett katonák nem születtek hősnek, ám amikor a hely és az idő megkívánta, talán rettegve, de felvállalták sorsukat. Veszteségeikért nem tudjuk őket kárpótolni, bátorságukat sem tudjuk már megjutalmazni. Tiszteletünket, hálánkat csak sírjaik felett tudjuk leróni.

Braun Tibor azt javasolta, hogy a nagy háború befejezésének 100. évfordulóját követő évben emlékezzünk meg arról, milyen gyorsan elmúlt az 1914 nyarára jellemző eufórikus hangulat, amikor még Éljen a háborút! felkiáltással vonult hadba a magyarság legjava, és súlyos veszteségek árán állt helyt vitézül az olasz és az orosz frontokon. Rámutatott: közel 700 ezer honvéd vérzett el értelmetlenül az első világháború frontjain, pusztult el a hadifogolysors keserű kenyerén. Felidézte: végül a béke sem hozta meg a várt és kívánt békességet, helyette egy olyan világégést idézett elő, amely a polgári lakosságot az előzőnél is jobban sújtotta.

Az ezredes emlékeztetett: Gyula és környéke többszörösen megtapasztalta, milyen legyőzöttnek lenni. Az itt élő családok szinte mindenike elveszítette valamelyik rokonát a háború poklában: a történeti megye területén élők közül 9969-en haltak hősi halált. Békés megye így a legnagyobb veszteséget szenvedett törvényhatóságok közé került.

Az eseményen elhangzott: a hőssé avatás misztériuma már az első világháború alatt megindult, majd a világégést követően a megye valamennyi városa és községe felállította a maga hősi szobrát, gondozta a kegyeleti helyeket. Ez a hagyomány a második háború után halt el. A kialakult politikai rend ugyanis megpróbálta elfeledteti a tegnap katonáit, a sírkertek és műemlékek állhatatosságán azonban nem fogott az elmúlás lehelete.

Braun Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a felújított sírok több szervezet összefogásának eredményei, így képviselik a hősökhöz méltó közösségi emlékezetet, mindannyiunk múltját, függetlenül attól, milyen hadseregben harcoltak. Most béke van, ám a béke értékét igazán csak azok tudják megbecsülni, akik szembesültek a háború borzalmaival, mondta. Az ezredes Zilahy Lajos egyik versével zárta gondolatait.

Az egyházi szolgálatra Pápai Attila evangélikus lelkészt kérték fel, a zenei pillanatokról a Csabagyöngye Kulturális Központ művészeti csoportja gondoskodott. A sírkövek kivitelezését Csőke Péternek és munkatársainak köszönték meg.

Gyula város önkormányzata képviseletében Görgényi Ernő polgármester, Alt Norbert és Kónya István alpolgármesterek, Kovács József országgyűlési képviselő, Tímár Andrea aljegyző, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma nevében Téglás Gyula alezredes, Békés megye katonáinak képviseletében Gulyás László alezredes, Braun Tibor őrnagy és Szvarnasz Jorgosz százados, az Október 23. Alapítvány reprezentánsaként Bagyinszki Zoltán helyezett el koszorút a haditemetőben.

Forrás: Gyulai Hírlap, fotók: Bagyinszki Zoltán