Miért halt meg Mány Erzsébet?

gyulavari_kopjafa_04

Tanulmányunkban arra a mindmáig megválaszolatlan kérdésre keressük a választ, hogy miért kellett meghalnia Mány Erzsébetnek és társának.

Mivel komplex, tudományos igényű feldolgozás tudomásunk szerint még eddig nem született Békés megye 1956-os mártírjainak tragédiájáról, úgy gondoltuk, hogy az időközben napvilágra került bírósági per anyagai alapján s néhány érintett visszaemléke­zé­sének felidézésével próbálunk választ keresni a megmagyarázhatat­lanra.

Éppen ideje, hogy 55 év múltán higgadtan, s amennyire lehet, elfogultság nélkül próbáljunk meg szembenézni a tényekkel!

Mért halt meg Mány Erzsébet – dokumentum.

Írta dr. Németh Csaba, megjelent a Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. kötetében (Sorozatszerkesztő: Szatmári Imre, Békéscsaba, 2012.)

One thought on “Miért halt meg Mány Erzsébet?

  1. Mány “Böske” -idősebb gyermekkori pajtásom, aki anyám kérésére párszor felügyelt rám,- egy román származású, eredetileg “görogkeleti” (román ortodox) vallású ( apja -ahogy emlékszem- az ötvenes évek elején váltott egyházat, és baptista lett, velük éló nagyanyja megtartotta eredeti vallásukat)háromgyermekes, “csonka” családban is nevelkedett, úgyanis édesanyjuk -anyám elmondása szerint- külön vállt apjától és tőlük.
    Édesapja- Mány Mihály- egy vallásos ember volt. aki -tudtommal- mezőgazdaságbl élt. Szorgalmasan fejte a Dorka nevű tehenüket, pontosan hordta a tejet vevőinek reggelente. Házukkal szemben, egy új épület létrehozásán dolgoztak. Az alapot láttam, és ebben az esetben ismertem meg a vert fal fogalmát (így kívánták befejezni a házat) Fiú testvére “Miska”, valamilyen szempontból problémás gyerek volt, anyám szerint “javítóban” nevelkedett. csak egyszer láttam.Húga, Mari gyakran volt beszélgető és játszótársam. Úgy túnik utólag nekem, hogy valamiért írigykedett Erzsébetre. Összegezve: Számomra úgy tűnik az évtizedek távlatából, hogy az akkori helyzet, meg mit tudom én mi, igen csak hátrányosan hatott a Mány családra. Erzsébet próbált kitörni ebből a helyzetből. Restre kerúlésünk(1953) után, de még a forradalo elótt anyám a következőket kötölte velem :
    – A fodrásznál a Sztálin úton találkoztam Mány “Böskével”, a haját csináltatta. Mondtam neki, hogy milyen csinos. Azt válaszolta, hogy munkát kapott az ÁVH-nál. Gépírónő. Mesélt arról, hogy valami szörnyű dolgot hallott. Azt tervezik -mondta Böske- hogy az egész Magyarországot áttelepítik a Szovjetúnióba. Azt válaszoltam: “Te, Böske! Ne mondj ilyeneket, mert elvisz a “gazdád”!- mesélte anyám
    Az utóbbi állításom valóság tartalmát (munkahelye, az ott tapasztaltak) érdemes volna ellenőrizni!
    Ami keveset tudok még további sorsáról, az alapján mindig hősnek tartom, bármi is motiválta szegényt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*