feb 27

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Fotó: Rusznyák Csaba fotográfus

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!
Kedves fiatal barátaim!
„Múltját feledő nemzetnek nincs színes jövője” WINSTON CHURCHILL
Immár húsz éve hogy az Orbán-kormány emléknappá nyilvánította február 25-ét: ezen a napon a kommunizmus üldözötteire emlékezünk. Felfoghatatlanul sok ember előtt hajtunk fejet: emlékezünk Gulág lágereiben elpusztult foglyokra, az ÁVH börtöneiben megkínzott emberekre, az 56-os forradalom mártírjaira és mindazokra, akiknek a tulajdonát, a méltó élet esélyét vette el egy olyan politikai rendszer, amely magát a világok legjobbikának hirdette. S ne csak Magyarországra gondoljuk, pontosan nem is tudjuk, hány áldozata volt a kommunista rendszernek a szovjetunióban és a távol-keleten és szerte a világban.
Ma amikor emlékezni gyűltünk össze, emlékezni egy olyan világra amire nem szívesen gondol az ember. Jómagam 1 éves voltam, amikor vége lett a szörnyű világháborúnak. Mindenki így szüleink és a magyar nép is reménykedett egy demokratikus Magyarország építésének lehetőségében.
Ez a remény 1947-ig tartott, amikor is a kormányba beépült Kommunista párt a kék cédulás választása után elérkezettnek látta az időt a hatalom megszerzésére. Amit demokratikus úton nem tudott megszerezni az csalással, erőszakkal végezte el.
A február 25-i dátum történelmünknek egy szomorú fordulónapját idézi: a szovjet katonai hatóságok 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt egyik legnépszerűbb és legtekintélyesebb vezetőjét. A letartóztatás azért váltott ki óriási megdöbbenést a kortársakból, mert Kovács Béla parlamenti képviselő volt, s a parlament demokratikus politikai erői a kommunista oldalról megnyilvánuló agresszív nyomás ellenére sem függesztették fel mentelmi jogát. Ez azt jelentette, hogy az érvényben lévő törvények szerint még a magyar bíróság számára is érinthetetlen lett volna.

A megszálló szovjet erők tehetetlenségükben az erőszakhoz folyamodtak – ám ezzel a lépéssel a magyar közvélemény számára demonstrálták azt, amit mindaddig gondosan leplezni igyekeztek: azaz a kommunisták számára a demokrácia írott és íratlan törvényei semmit sem jelentenek.
Kovács Béla neve mára szimbólummá vált, ám aligha tévedek nagyot, amikor úgy gondolom, hogy személyes élettörténetét kevesen ismerik. Megemlékezésemet pályájának felidézésével szeretném kezdeni, mert életútja tükre az ország demokratikus átalakításáért folytatott küzdelemnek és e törekvések kisiklatásának.
Kovács Béla az 1930-as években fellépő kisgazdapárti politikusgárda legfiatalabb nemzedékéhez tartozott. 1908-ban született a Pécshez közeli Patacson, kisbirtokos családban. Legkorábbi szemléletformáló élményeit a polgárosodás útján lassan meginduló dunántúli paraszti környezetben szerezte. Nagyon hamar bekapcsolódott a helyi közéletbe: alig múlt húszéves, amikor tagja lett a községi képviselő-testületnek s 24 évesen már faluja helyettes bírója volt. 1933-ban csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz. Nagyon közeli barátságba került a párt baranyai vezetőjével, a későbbi miniszterelnökkel, Nagy Ferenccel.
Annyi más kortársához hasonlóan Kovács Béla számára is 1944 végén érkezett el a cselekvés várva-várt időszaka. Decemberben az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé választották, majd a Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztériumának politikai államtitkára lett. 1945. augusztusában a Független Kisgazdapárt főtitkárává választották. A ’45-ös választás után rövid ideig földművelésügyi miniszterként dolgozott. – 37 éves volt ekkor s a háború utáni Magyarország egyik rátermett, sikeres politikusaként tartotta számon a közvélemény. Egyike volt azoknak a polgári politikusoknak, akik képesek voltak a közvélemény számára felvázolni egy, a nyugati típusú parlamentáris demokrácia útján járó független Magyarország képét.

Ráadásul erő is volt a kezében, s azon politikusok közé tartozott, akikre sem a kommunista ígéretek, sem a fenyegetések nem hatottak.
Ebben a helyzetben a Kommunista Párt vezetői számára a mind népszerűbb, s hatásosan politizáló Kovács Béla lett az első számú célpont. A sajtóban folyamatosan támadták, majd 1947 elején az úgynevezett magyar Közösség szervezkedés kapcsán kirobbantott koncepciós perbe keverve próbálták meg eltávolítani a közéletből. A néhány hétig tartó elkeseredett taktikai csatában a polgári erők győztek: a parlament nem függesztette fel mentelmi jogát. Válaszul, már a jog-szerűség látszatával sem törődve a szovjet katonai hatóságok vették őrizetbe 1947. február 25-én. Letartóztatása után hosszabb ideig az NKVD Ausztriában lévő központjába tartották fogva, majd a Szovjetunióban bírósági tárgyalás nélkül 25 évre ítélték.
A kegyetlen viszonyok az erős fizikumú ember egészségét megtörték, s lelkileg is megroppant. Sztálin halála után javult valamelyest a helyzete. 1955-ben hozták haza, de továbbra is börtönben maradt:
1956 tavaszán bocsátották szabadon; alighogy híre futott hazaérkezésének, nagy nyüzsgés támadt körülötte. Dacára a szovjet börtönökben töltött, szenvedésekkel teli éveknek a forradalom idején volt bátorsága szerepet vállalni. Elfogadta a Nagy Imre-kormány államminiszteri posztját. Ám tényleges cselekvésre már nem jutott idő.
A forradalom bukása után tett még egy óvatos kísérletet a hazai politika befolyásolására, de ereje már nem volt hozzá. A szovjet börtönből súlyos betegen visszatért, a forradalom bukása után lelkileg megrendült Kovács Béla állapota rohamosan romlott, 1959 júniusában 51 évesen hunyt el Pécsett.

Tisztelt Emlékezők!
S hány ilyen történetet tudnánk felidézni?
Felidézhetjük Dr Erdődi Lajost is, akinek emlékét ez az emléklap (emlékkő) őrzi, akinek sorsát itt Gyulán jól ismerjük. A Teremtőtől tálentumot kapott fiatalember jobbá akarja tenni a világot ahol él a „ szegények ügyvédjeként” nagy tekintélyre tesz szert. A háború előtt baloldaliságát Kommunista gyanúsnak nyilvánították, ezért a német megszállás után a Gestapó többször letartóztatta.
A szovjet csapatok levonulása után a baloldali, de nem kommunista Dr. Erdődi Lajost a helyi kommunista párt „ arcává ” kívánták tenni. Ő viszont nem volt hajlandó szovjet mintájú moszkovite rendszert szolgálni. Ez pedig nagy bűn volt az akkori hatalmasságok szemében és ez volt a vég kezdete számára. Kálváriája már 1945-ben elkezdődött, amikor hamis vádak és rágalmak alapján bűnösnek találta az Igazoló Bizottság és őrizetbe vették, de a közfelháborodás nyomására akkor még elengedték. 1947 január 31-én házánál is megállt az a bizonyos fekete autó (POUJEDA). Hamis kihallgatások és kínzás után 47 április 19-én a szovjet csapatok budapesti helyőrségének hadbírósága 10 év GULÁGON letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
Szovjetunióban borzalmas körülmények között dolgozott bányákban, építkezéseken, földeken és vasútépítkezésen.
1955-ban a második nagy amnesztiával szabadult. Társaival, nagy örömmel és bizakodással utaztak Nyíregyházáig, ahol ÁVO-s fogadtatás szertefoszlatta reményeiket. Úgy bántak belük, mint bűnözőkkel.
Végül 1955 november 24-én, 39 kg-osan érkezett meg új otthonába Budapestre, családjához. 1956-os forradalom újra reményt ébresztett benne, de az akkori hatalom nem sok esélyt adott számára. Sőt egy barátjának írt levele miatt izgatás vádjával 20 hónapra újra elítélték. A lelkileg összetört és reményt vesztett ember 1970 szeptember 17-én halt meg.

Az áldozatok hozzátartozói mellett hány ember idézhetné Székely János sorait:

„Hát tőlem név szerint ki kér bocsánatot?
Vigaszt ki ád, hogy végig kellett néznem
az apokalipszis iszonyát?
Hogy nem lehettem az, aki
lehettem volna, akit vártak!”
A költő a vers címében adta meg a választ: „Semmi, soha” – azaz, ezt semmi soha jóvá nem teheti.
Az idő távolítja a sok szenvedést, a megrendítő személyes sorsok történelemmé válnak, de ebben a történelemben – a mi történelmünkben – örökre ott marad a hiány: a sok-sok elveszett ember hiánya, az ország történetében pedig az elvesztett évtizedek hiánya marad ott, jóvátehetetlenül.
Egy- egy ilyen emlékezés a tiszteletadás, a kegyelet gesztusa és egyúttal a veszteségek számbavételének alkalma. S még valami: a mai emléknap tragikus sorsú főszereplői, Kovács Béla és Dr Erdődi Lajos is elmenekülhettek volna. Amikor barátai menekülésre bíztatták őket, azt válaszolták nekik, „ne becsüljétek le az áldozat értékét”. Az üldözötteknek és önmagunknak egyaránt tartozunk azzal, hogy ezt az áldozatot értékén becsüljük, és soha ne feledjük.

Utószó:
Tisztelt Emlékezők!
Amikor az előbb említett 2 politikus tragikus sorsát megismertük nem szabad elfelejtkezzünk fogságba esett katonáinkról, a Málenkíj robotra kikerült embertársainkról, a kulákok és középparasztok üldözéséről, az igazságtalan államosítás tragédiájáról. Az 56-os forradalom áldozataira így a többek között a két gyulai kivégzett Mány Erzsébetre és Farkas Mihályra.
A börtönbe zárt forradalmárokra M. Szabó András és társaira.
Az erőszakos TSZ Téeszesítés áldozataira és a hatalom miatt Magyar-országról eltávozottakról.

Végezetül félig székely szívemmel csak reménykedni tudok, hogy ilyen szörnyűségek soha nem fordulnak elő többet a történelmünk során.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.

Dr. Ökrös István kurátor-tanácsnok

nov 28

Emlékező rendezvénysorozat Gyulán

Bandi Bácsi igaz Barátunk – Mindig közöttünk / 2019.11.28. 11.00-óra Gyulavári – Bay Zoltán általános iskola könyvtára.

Iskola: Kiállítás, előadás, rendhagyó történelem óra

M. Szabó András rövid életrajza

1924. november 29. megszületik Gyulán
1941-1944. Szegedi Magyar Királyi Állami Ipari Felső iskola
1946. Magyar Szociáldemokrata Párt gyulai szervezeti titkára
1948. ismét Gyulára kerül, mert kizárják a pártkongresszuson
1950. kisiparosként dolgozik
1955. házasság
1956. május lánya születik
1956 október 23. Gyula város polgármestere
1957. február 7. letartóztatják
1957. november 16. 5 év börtönítélet
1958. szeptember 15. szabadulás
1959. november 18. egyéni kegyelem
1960. március 7. budapesti XIII. kerületi tanács ingatlankezelő vállalatánál villanyszerelő
1961. kiváló dolgozó
1962. központi műhelyvezető-helyettes
1969. április 1. termelési osztályvezető
1978. május 1. Horizont ÁFÉSZ, fejlesztési és fenntartási osztályvezető.
1984. december 31. nyugdíj
1992. Nádházi Jánossal és a gyulai forradalmárokkal elhatározzák az emlékmű-állítást
2006. megalakul az Október 23. Alapítvány
2006. emlékmű-állítás a Harruckern téren, ma Október 23. tér
2009. Kiváló Polgár (Gyula)
2013. művészeti emlékverseny indul 1956-os témában
2018. december 16. meghal Budapesten

Szöveg: Fodor György
Fotó: Bagyinszki Zoltán
Program előkészítés:PatakyLászló

Ma volt a sikeres Gyulavári emlékező program- Bandi bácsi szülinapjával egyben.
2019. november 29.

Bagyinszki Zoltán

okt 28

Október 23-a, koszorúzás Gyulán és Békéscsabán


szöveg és képriport: Bagyinszki Zoltán

2019. Október 23-án hagyományainkhoz híven a városi koszorúzási ünnepségeket követően “ kis delegáció “ koszorúkat helyezet el a gyulai hősök és mártírok sírjainál, emlékműveinél.
Gyula: Városháza, Református Új temető- Nádházi János a Gyulai Forradalmi Tanács elnöke,
Békéscsaba: RK. temető-a 2 mártír nyughelyénél és a volt laktanya épülete ahol- Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt 1957 tavaszán kivégezték. Köztudott a kiskatonák, akik parancsot kaptak a kivégzésre, nem voltak hajlandók a parancs végrehajtására.
A delegáció tagjai voltak: dr. Görgényi Ernő polgármester úr, Bagyinszki Zoltán az Okt. 23 Alapítvány kuratóriumának elnöke, Pataky László kurátor és Szántó Mihály 56-os gyulai veterán unokájával.
A tisztelgő koszorúzás – utazásunk közben Szántó Mihály bácsival történt egykori gyulai és a budapesti forradalmi eseményeket és az azt követő megtorlásokról hallhattunk, (érdeklődéssel és hitelesen tanulva az egykori tragikus eseményekről, pl a gyulavári hídnál történtekről).

okt 25

2019. Október 23-a, városi koszorúzási ünnepség

Markó István: mi szabadságra születtünk és ezért életünk feláldozása sem drága.
Az 1956-os forradalomra és szabadságharca emlékeztek Gyulán október 23-án. A városi ünnepség az 1956-os kopjafánál indult a reggeli órákban Gyulaváriban, majd az Október 23. téren folytatódott, ahol a Himnusz eléneklése után Markó István presbiter, az első szabad gyulai megemlékezés egyik szervezője mondott emlékbeszédet.

https://www.gyulaihirlap.hu/127810-marko-istvan-mi-szabadsagra-szulettunk-es-ezert-el

okt 17

56-os Veterán találkozónk – az esti hangulatos program életképei


Igazán jó érzés volt a veteránok között lenni……‘56-os Veterán vacsora Gyulaváriban, 2019. október 16.
Gyula Város Önkormányzata és az Október 23 Alapítvány szervezésében az Almásy kastély Kohán termében.
A még élő öt veteránból négy megtisztelte a programot –amelyen a POFOSZ tagjai is képviseltették magukat. Köszöntőt mondott dr. Görgényi Ernő polgármester.
56-os Veterán találkozónk tegnap esti hangulatos program életképeit Rusznyák Csaba fotográfus készítette.
A vacsorához Bandi bácsi az alapítvány alapítója, 56-os polgármestert megidéző kiállítás is csatlakozott. (fotó: Bagyinszki Zoltán) Feleségét, Marika nénit is köszönthettük.
A program előtt a város 56-os emlékműveinél és emléktábláinál tisztelgő koszorút helyeztünk el.

Október 23 Alapítvány kuratóriuma