aug 22

IV. Gyulai ’56-os Művészeti Emlékverseny

1

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére.

Gyula, 2016. október 22-23. (szombat-vasárnap)

A két napos, történelmi témájú, országos művészeti fesztivált a 60. jubileumi évben immár 4. alkalommal rendezzük meg a 10 éves Október 23. Alapítvány, Gyula Város Önkormányzata és a POFOSZ Békés megyei szervezete támogatásával. A színvonal emelését célzóan idén bevonjuk a szakmai szervezésbe a Gyulai Művésztelep Egyesület művészeit is.

Korábban a részvételi arány és a téma változatos bemutatása, a hangulata igazolta elképzelésünket, van értelme ’56-os témában országos nagyrendezvényt szervezni.

Kapcsolatok jöttek létre, szakmai barátságok szerveződtek a települések, diákok és a felkészítő tanárok között. Gyula városa biztosította jelenlétét 1956 szellemének ápolására felesküdve.

Sok még az adósságunk, kevés az ismeret, ezért a gyulai civil szervezetünk a fiatalok számára szervezett programokkal, az alapítványunk honlapjával, történelmi rendezvényeinkkel, tanulmányi kirándulásokkal igyekszik azt elmélyíteni.

Helyszín:
Mogyoróssy János Városi Könyvtár
(Simonyi-Olvasóterem),
5700 Gyula, Városház utca 13.
06/66-362-000

Az emlékverseny pályázati anyagából készült kiállítás ugyanitt, a rendezvényteremben és a világhálón lesz látható 2016. november végéig.

A programot az 1956-os Emlékbizottság KKETTKK-56P-04 jelű “Sinkovits Imre” pályázat támogatásával valósítjuk meg.

aug 15

Könnyek kútja, 56-os emlékmű – Siófok

Siófok Millennium parkjában a Sarlós Boldogasszonynak szentelt katolikus templom közelében áll a 2006-ban felállított Könnyek kútja elnevezésű emlékmű, amely az 56-os forradalom áldozataira emlékezik.

Az alkotást Varga Tamás szobrászművész készítette, aki fia a siófoki születésű Kossuth-díjas Varga Imre szobrászművésznek. A kőből készült műalkotás közepén egy bronzból készült mellszobor áll, amely egy lehajtott fejű könnyező nőt ábrázol. Az emlékmű arra hivatott emlékeztetni, hogy bizony 56 tragikus eseményei után sokáig tiltott volt az erkölcsi megemlékezés. A Könnyek kútja mellett áll egy oszlop, melynek tábláján a forradalom siófoki áldozatainak neve olvasható.

aug 13

Egri ’56-os emlékmű

Az országban legelsőként elhelyezett 1956-os emlékmű.
Egy krómacélból készült zászló, és egy hatalmas szikla, melyen egy Márai Sándor idézet olvasható.
‘…Miért, hogy meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta elég volt!…’ Márai

Az utóbbi időkben kiegészítették, iletve elhelyeztek mellette két emlékkövet.
Az egyik a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére (2007.II.24), a másik az erdélyi 56-osok emlékköve (2006. október 23.)
1970 és 1990 között ezen a területen állt egy Lenin-szobor (Makrisz Agamemnon alkotása), melyet 1990 tavaszán távolítottak el onnan.
Érdekes, hogy az alig 100 méterre tőle elhelyezkedő A kommunista mártírok emlékművét (Sárkányölő) ma is láthatjuk.

Lenin előtt pedig Gárdonyi Géza szobra állt itt.

Forrás: kozterkep.hu

aug 13

Mezőkövesdi ’56-os emlékmű

1956-ban a városba bevonuló orosz csapatok szétlőtték a nagytemplom (Szent László templom) tornyát és több polgári lakost.
Köztük egy utcán sétáló jegyespárt is lekaszaboltak.
Az ő emlékükre készült a gránit és márvány emlékmű, csúcsán a szétlőtt templom makettjével.

Az emlékmű Pataki József mezőkövesdi lakos,’56-os elítélt kezdeményezésére és hathatós anyagi támogatásának köszönhetően épült meg. A Mezőkövesdi ’56-os emlékmű c. 1995-ben megjelent dokumentum kötetben írtak szerint, a létrehozott alapítvány célja: az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint hőseinek és mártírjainak tiszteletére emlékmű állítása.

Tehát szó sincs arról, hogy csak a jegyespár emlékére készült az emlékmű. Természetesen más kérdés az, hogy mártírok között vannak ők is.

A történelmi igazság az, hogy kenyérért álltak sorban az emberek – a szoborral majdnem szemben, az utca másik oldalán – és ezekre lőttek, még akkor is amikor már szétfutottak. Ekkor nem csak a jegyespár halt meg.
Az emlékművet egyébként népes résztvevő jelenlétében, 1994.október 23.-án avatták fel.

Forrás: kozterkep.hu

aug 06

”Cirkli” – Emlékezés – 60 éve történt…

(történelmi elbeszélés)

Nekem úgy tűnik, mintha csak tegnap történt volna. Az emlékezés ’56-ra – véleményem szerint különösen – időszerű, hiszen ez sokunk életében elementáris változást hozott. Amikor bárkivel ’56-ról beszélgetünk, nem kerülhetem meg azt, ami velünk akkor városomban, Gyulán történt.

Először a Budapestről, Szegedről és Debrecenből hazatérő diákok számoltak be nekünk az eseményekről. A hírek hatására, a fiatalokkal összefogva október 26-án, este a gyulai szovjet emlékműhöz vonultunk, amelyet egy traktor segítségével döntöttek le városunkban. Simonyi Imre – a Gyulai Hírlap szerkesztőjeként ismertük akkoriban, és költőként – irányításával 27-én reggel elszabadultak az indulatok, az egész város méhkasként felbolydult. Én a Kertészeti Vállalat dolgozóival vonultam a Petőfi térre, amikor a nagy kőhídon három fiatallal találkoztam össze, akik kérdezték a nevemet, és afelől érdeklődtek, hogy hol van Nádházi János. Arra kértek, hogy mindenképpen kerítsem elő a barátomat. Ez így is történt. Nádházi akkor a németvárosi csoporttal vonult a főtér felé.

A Városháza előtt akkor már több ezres tömeg várakozott. Amikor megjelentünk, tapsviharral fogadtak bennünket, és már hallottuk a tömeget Nádházi nevét kiabálni. A nagyterembe felmenve, amely tömve volt emberekkel, alig tudtunk az erkélyre kimenni, hogy Nádházi szóljon a téren egybegyűlt tömeghez, mely a nevét skandálta. Életem – és talán másoké is – egyik legboldogabb napja volt, amikor Nádházi János barátom és sorstársam a Városháza erkélyéről beszédet mondott a sok ezres gyulai és a környékről összegyűlt emberekből álló lelkesült tömegnek. Már első szavaival megbékélésre és a törvények betartására szólított fel mindenkit. Megható volt, amikor azt mondta, hogy fogjuk meg egymás kezét. Most is magam előtt látom a könnyes szemű, mosolygós embereket, szinte érzem a mellettem állók meleg, bajtársias kézszorítását. Jó volt akkor magyarnak lenni!

Gyula, 2016. április 25.

M. Szabó András
Gyula város 56-os polgármestere

A teljes szöveg a Bárka folyóirat 5. számában olvasható