okt 21

A monumentális 1956-os emlékmű

56-osok tere Budapest Városliget

2006. október 23-án, a forradalom meggyalázott hatvanadik évfordulóján avatták fel az 56-os emlékművet, az i-ypszilon csoport alkotását, a Sztálin-szobor helyén, a platán-rondó közepén. Az emlékmű 2006 fémoszlopa a tömeget kívánta jelképezni, amint felszakítja az elnyomást jelképező járdát. Az művet sok kritika érte, főleg az ötvenhatosok részéről, szerintük az ék a szovjet csapatokat, vagy a november 4-e után felállított (és ék alakban menetelő) Munkásőrséget idézi.
Anyaga: vas (rozsda) és nemesebb fém, saválló acél – bazalt kockakővel.

Bagyinszki Zoltán

okt 16

Tíz éven át közösen emlékeztünk

1956-os veterán találkozókat szervezett Gyulán
az Október 23. Alapítvány kuratóriuma

A gyulavári forradalmi hősök, az egyszerű és nagyszerű emberek – főleg a vári híd fiatal ellenállói – egykori bátor, 1956-os civilek, a bebörtönzött és megkínzott emberek lassan elfogytak, elfogynak Gyulán – itt hagytak minket szép sorjában.

2024-ben is két nagyszerű ember távozott közülünk: Szántó Sanyi bácsi és M. Szabó Bandi bácsi özvegye, drága felesége, M. Szabó Marika. Még két életben lévő, utolsó résztvevője, tanúja, hiteles mementója van a gyulai, kommunistaellenes, forradalmi eseményeknek: Bólya Ferenc és Szántó Mihály.

Tíz éve kezdődött a hangulatos, emlékidéző találkozók sora az 1956-osokkal Gyulaváriban. Valamennyi eseményre meghívót kapott a város vezetése, a sajtó és több alkalommal diákokat is bevontunk a nagyszerű beszélgetésekbe. Dr. Görgényi Ernő polgármester úr minden alkalommal megtisztelte az idős embereket, jelen volt a találkozóinkon, amelyeket hol az idősek otthonában, hol a gyulavári kastélyban vagy annak parkjában tartottunk.

Évente mindig október hónapban köszöntöttük őket, többször nívós emléklapokat is átadtunk számukra. Veterán barátainkat a családtagjaik is rendszeresen elkísérték, sokszor unokáikkal, dédunokáikkal örülhettünk „az élő történelmi meséknek”. Gyulavári református lelkésze is rendszeresen tisztelte meg a rendezvényünket, szólt néhány jó szót az emlékezőkhöz, hősökhöz.

Nem túlzás kijelenteni, hogy kora ősszel már mindenki várta e találkozókat. A személyes emlékek felidézését fotók segítették, mindeközben finom ételek, italok kerültek az asztalra. A média segítségével minden alkalommal megörökítettük a találkozón történteket. A hangulatos estek képi dokumentációja a honlapunkra is rendre felkerült: www.oktober23.alapitvany.hu.

Sajnos az utóbbi években betegségek, fájdalmas események, halálesetek, temetések árnyékolták be programjaink önfeledt szervezését. A tíz esztendeje indult emlékező közösségből – nem mertünk sosem belegondolni, hogy ide elérkezünk majd – nem maradt szinte senki, aki tiszta emlékezettel, elmével elmesélné, hogyan történtek a dolgok. Ki kell jelentenünk, hogy mérhetetlen fájdalom, de okafogyottá válik a rendszeresen megszervezett „1956 -os veterán találkozó Gyulaváriban”.

Már alig tudunk kivel együtt lenni, borozgatni, beszélgetni, anekdotázni… Hála Istennek, segít bennünket még a tisztelgő emlékezet, a sok tartalmas fényképalbum, a hangulatos, filmes beszámolók. Végül ezek a hősök igazi történelemmé váltak számunkra, a fiatalabb gyulai generáció számára pedig tanítandó, példaértékű életek múltak el. Kötelességünk volt őket bemutatni, felkutatni, megtartani emlékezetünkben.

Köszönjük mindenkinek a segítséget, reméljük, a még köztünk lévő családtagok nem feledik a 10 éven át szervezett találkozók hangulatát, viszik tovább az emlék-fáklyát!

Bagyinszki Zoltán
Október 23. Alapítvány
kuratóriumi tag, a programok szervezője

okt 02

Szomorú hír

„Koppan a hír” – írja Radnóti, és milyen igaza van. Mert a rossz hír mindig „koppan”, mintha valamilyen számunkra fontos tárgy leesett volna, mintha az eddigi langyos nyári zápor jégesővé sűrűsödve zuhanna ablakunkra. Ilyen hírt kaptunk, amikor megtudtuk, hogy M. Szabó Andrásnak, Gyula város ’56-os polgármesterének özvegye, Marika néni, nemrég követte férjét egy szebb hazába. Sajnos csak néhányszor találkoztam a kedves, mindig mosolygó idős hölggyel, aki a nehézségekben is kitartó feleség – és a lányát, Marikát ismerve – kiváló anya volt. Az 1956-os forradalmi idők után együtt költözött Budapestre Bandi bácsival, és a férje iránti aggodalom és féltés állandó kísérője lett az életének. Alapítványunkkal szoros kapcsolatot ápolt, és amikor csak tudott, Gyulára látogatott. Bandi bácsi kezdeményezéseit mindenben támogatta, és végig mellette állt. Férjének emlékét példásan ápolta, mindig nagy szeretettel beszélt róla.

Most újra együtt lehet vele.